Friss hírek

2008.11.27. 07:41

Már nincs felvételi, de fizetni kell érte - Magyar Nemzet

Az egyetemi jelentkezések esetén fizetendő felvételi eljárási díj azonnali eltörlését követeli az oktatási tárcától a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE). A minisztérium évekkel ezelőtt arra hivatkozva kezdte el szedni a díjat, hogy az iskolák fedezni tudják a szóbeli és írásbeli vizsga költségeit. A kétszintű érettségi 2005-ös bevezetése óta azonban az egyetemek nem rendeznek felvételit, mégis fizetni kell, ráadásul egyre többet. Mint az MSZOE elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: az oktatási minisztérium közoktatás-politikai tanácsának ülésén a tárca képviselője a felvételi eljárási díj emeléséről szóló rendeletmódosítást terjesztett a testület elé. Az eddigi 9 ezer forint helyett a jövőben 10 ezret kellene fizetni. Ezért az összegért három helyre lehetne beadni a jelentkezést, és minden további jelentkezés után 2500 forint lenne a díj a korábbi kétezer helyett. Keszei Sándor arról is beszélt, hogy éves szinten legalább 1,2 milliárd forintot keresett a tárca a d! iákokon, miközben jelentkezésük feldolgozása ennél sokkal kevesebbe került - olvasható a lapban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!