Friss hírek

2009.03.10. 19:41

Zöld utat kapott az Esterházy-kastély restaurálása

<p>Indulhat az Esterházy-kastély restaurálása, miután kiemelt projekt támogatási szerződést írt alá kedden Fertődön Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója és Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondokságának igazgatója. A szerződés értelmében az ország egyik legnagyobb örökség-turisztikai fejlesztése indul el idén tavasszal Fertődön. Az Esterházy-kastély restaurálásának 1 milliárd 563 millió forintos első fejlesztési üteme 1 milliárd 327 millió forint uniós támogatással valósul meg, várhatóan 2011-ig.</p>

A tervek szerint a következő csaknem három évben megújul a külső, park felőli homlokzat, a díszudvar, és megvalósítják a főépület dísztereinek rekonstrukcióját is. A munkálatok során elvégzik az Apolló terem (Díszterem) és a Haydn terem (Zeneterem), valamint a Sala Terrena, a Nyári ebédlő és a főlépcsőház felújítását. 2011-ig a Bábszínház tetőrekonstrukciójára is sor kerül, és kialakítják a parkolót is.

A tavasszal induló helyreállítási-fejlesztési projekt első ütemével azonban nem zárul le az Eszterháza - Közép-Európai Kulturális Központ létrehozásának előkészítő munkája. A fejlesztés második üteme során egyebek mellett tovább bővülne a felújított épületek száma és a kastélypark egy része is megújulna, valamint fogadóközpont is épülne. A második ütem tervezett költségvetése 2 és fél milliárd forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!