Kérdésekkel ragasztotta tele Simonka György irodájának ajtaját az LMP

Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) – Az agrár Start-munkaprogramra vonatkozó kérdésekkel ragasztotta tele Simonka György, fideszes képviselő, pusztaottlakai polgármester Képviselői Irodaházban található irodájának ajtaját az LMP. A párt a múlt héten tartott arról sajtótájékoztatót, hogy a Békés megyei településen a polgármester földjein dolgoztatják a közmunkásokat. Hétfőn a település honlapján több dokumentumot is nyilvánosságra hoztak.

 

Szél Bernadett, az LMP képviselője és a párt aktivistái az agrár Start-közmunkaprogramra vonatkozó kérdésekkel ragasztották tele Simonka György fideszes politikus Képviselői Irodaházban található irodájának ajtaját hétfőn. A kérdések elsősorban arra vonatkoztak, hogy kinek a földjein dolgoznak a település közmunkaprogramban részt vevő lakói, illetve milyenek a munkakörülmények.

Szél Bernadett a múlt hét szerdán tartott sajtótájékoztatót, amelyen, helyszíni tapasztalatai alapján arról beszélt, hogy egyes Békés megyei településeken embertelen körülmények között foglalkoztatják a mezőgazdasági Start-közmunkaprogram résztvevőit. Az LMP-s képviselő, aki kedden a megye három településére, Bánkútra, Pusztaottlakára és Medgyesegyházára látogatott, úgy fogalmazott, hogy a program résztvevői gyakorlatilag “rabszolgasorban” élnek. Helybeliek elmondása alapján kitért arra is, hogy a program résztvevői Simonka György földjein dolgoznak. Hangsúlyozta, hogy kérése ellenére sem bocsátották rendelkezésére a pályázatot és szerződéseket.

Hétfői, a fideszes képviselő irodája előtt tartott sajtótájékoztatóján Szél Bernadett közölte, az esemény előtt egy órával jelezték neki, a település honlapjára több iratot is feltettek. A képviselő úgy fogalmazott, habár szakértőiknek még nem volt idejük ezeket áttanulmányozni, ezért nem tudja, hogy a korábbi kérdéseire az iratok választ adnak-e, de azt sikerként könyveli el, hogy “sikerült kikényszeríteni” a dokumentumok nyilvánosságra hozatalát.

A politikus kijelentette, emellett az ügynek van egy másik aspektusa is, mert bizonyítékaik vannak arra, hogy az embereket rossz körülmények között foglalkoztatták a földeken. Emlékeztetett arra, hogy erről, egy, az LMP által a helyszínen forgatott filmben több helybeli is beszélt.

Miközben a kérdéseket az ajtóra ragasztották, Szél Bernadett azt mondta, most már minden polgármesternek figyelnie kell arra, hogy átlátható módon költse el a közmunkára fordított összegeket. Végül hozzátette, hogy a héten egy másik, egyelőre meg nem nevezett településre is el akar látogatni.

Arra a kérdésre, amelyik szerint Simonka György tagadta, hogy az ő földjein dolgoznának a közmunkások, Szél Bernadett azt felelte, ő azokat a dokumentumokat kérte ki, amelyek ezt az állítást cáfolhatják vagy igazolhatják. Ismét hangsúlyozta, hogy még nem tudták átvizsgálni a közzétett dokumentumokat, ezért egyelőre nem tudja hitelesen megmondani, hogy kinek a birtokában van a kérdéses földterület. Hozzátette, amikor a településen járt beszélgetőpartnerei állították, hogy “ezek a Simonka földjei”.

Szavai szerint a polgármester 14 napig hátráltatta a munkáját azzal, hogy nem hozta nyilvánosságra az iratokat. Megjegyezte, tisztában van azzal, hogy a törvény alapján a település vezetőjének joga van ahhoz, hogy ennyi ideig visszatartsa az iratokat, de ha azokat hamarabb nyilvánosságra hozzák, azzal az ő munkáját is megkönnyítették volna. Hangsúlyozta, a polgármester mindenképpen felel azért, hogy a közmunkások milyen körülmények között dolgoznak.

Arra a kérdésre, hogy a helyszínen járó újságírók előtt sok pusztaottlakai kiállt a polgármester mellett azt felelte, ez “a Patyomkin-falvak esete, viszonylag egyszerű a polgármester úrnak olyan körülményeket teremteni, amelyekben ilyen reakciók előfordulhatnak”. Hozzátette, ő olyan emberekkel beszélt, akikre nem gyakoroltak nyomást, ezért hitelesnek tekinti az ő véleményüket.

Örömmel fogom konstatálni, hogy sikerült 14 nap alatt az önkormányzattól elkérni ezeket az iratokat – mondta arra a felvetésre, hogy mit tesz, ha kiderül, hogy a közmunkások nem a polgármester földjein dolgoztak. Hozzátette, ha ilyen súlyos vádak merülnek fel, akkor “egy polgármesternek ne az legyen a reakciója, hogy feljelenti az ellenzéki képviselőt, hanem az (…), hogy kirakja azokat a dokumentumokat az internetes webszite-ra, amelyek azt bizonyítják, hogy ő ebben az ügyben nem vétkezett”. Végül közölte, “röhejnek” tartja, hogy a sajtóhírek szerint a polgármester rágalmazásért feljelentette.








hirdetés










hirdet�s