Kérdés persze: kinek sürgős?

Kérdés persze: kinek sürgős?
Miskolc – Átmeneti állapot: a miskolci FMC nefrológiai központ hó végéig még fogadja a sürgős eseteket. Három napja három hónap türelmet kért a minisztertől a miskolci és a megyei önkormányzat, valamint a megyei kórház vezetője és az FMC.

Három hónapja, egy munkaalkalmassági vizsgálaton derült ki, hogy vesebeteg vagyok – adja elő Teplicki Zoltán (27) rendőr. – A nefrológiai központ javaslatára gyógyszeres kezelésben részesülök, szövettani mintát is vettek. Az újabb eredmények alapján valószínű, hogy dialízisre lesz szükség.
Van olyan formája, amelyet hasi katéter beültetése után magamnak is el tudok végezni, s akár dolgozhatnék is mellette.
Ezt sem volt könnyű elfogadnom, de még ennél is rosszabb, hogy megtudtam: az intézmény bizonytalan sorsa miatt várakoznom kell, mert pillanatnyilag csak a sürgős eseteket láthatják el. Én nem számítok annak. De pontosan tudom, mit jelent számomra az időveszteség.

Csapatmunka, tapasztalat

Dr. Kóbor Krisztina, az FMC adjunktusa megerősíti: meglehet, hogy Zoltán nem kerüli el a gépi dializálást, ami kétnaponkénti, intézményi kezeléssel jár, s ami mellett gyakran a maradék veseműködés is leáll – ennek hiányában viszont hasi dialízisre már nem lehet átállni.
A katétert ugyan beültethetnék bármely sebészeten, de ez csak alapfeltétel. Azonnal el kell kezdeni az öblítést, rá kell tudni venni a beteget, hogy még két nappal később se hagyja el az ágyát, meg kell tanítani a használatára, arra is, milyen tüneteknél jelentkezzen náluk haladéktalanul, mert igen erős (és költséges) antibiotikumos kezeléssel kell visszafordítani az esetleges hashártyagyulladást.
– A hasi dialízissel áthidaljuk azt az időszakot, míg a beteg sikeres veseátültetésben részesülhet, és így elkerülhető a gépi kezelés. Zoltán csak egy azon betegek közül, akiknél időt nyerhetnénk, ha újra normálisan működhetnénk – mondja az adjunktus.

Osztályról osztályra

Pillanatnyilag az FMC csak a március 31. előtt felvett fekvőbetegek ellátását fejezheti be, illetve e hónap végéig a sürgős eseteket fogadhatja. Utóbbiakat viszont állapotstabilizálás után átszállítják a megyei kórház II. belgyógyászatára vagy urológiájára.
A miniszteri döntés nyomán ugyanis az FMC elvesztette jogát az addig 40 ágyon folyó nefrológiai ellátáshoz. S bár a feladatot és hozzá a működési engedélyt a megyei kórház kapta meg, finanszírozást nem rendeltek hozzá. Időközben pedig a főigazgató belátta: a tapasztalat is hiányzik ahhoz, hogy a nefrológiai ellátást biztosítani tudnák.

Formálódóban – prés alatt
– Bár nefrológiai szakvizsgával két orvosunk is rendelkezik, de szakmai tapasztalat és létszámbővítési lehetőségek nélkül nem tudjuk biztosítani ezt az ellátást. Így a miskolci és a megyei önkormányzatokkal mint fenntartókkal, valamint az FMC-vel közösen fordultunk a miniszterhez azzal a kéréssel, hogy 3 hónapig hadd lássa el a nefrológiai központ ezt a feladatot. Ma telik le a válaszadás határideje. Abban reménykedünk, hogy a fenntartók ez alatt a finanszírozásra is megoldást találnak – tájékoztatott dr. Csiba Gábor, a megyei kórház főigazgató főorvosa, aki szerint a nefrológiához szükséges belgyógyászati ágyak a Diósgyőri Kórházban jelentek meg többletként, ezért onnan kellene “elvenni”.
Az FMC orvosigazgatója, dr. Ladányi Erzsébet egyenesen abban bízik, hogy a megyei és a városi önkormányzat 15-15 aktív belgyógyászati ágyat “átad” a nefrológia számára, s egy alvállalkozói szerződéssel 30 ágyon tovább folytathatják tevékenységüket.
SzK