Kercsi incidens – Berlin elveti Porosenko követelését a NATO fekete-tengeri jelenlétének megerősítéséről és az Északi Áramlat-2 építésének leállításáról

Berlin – A német kormány nem támogatja Petro Porosenko ukrán államfő azon követelését, hogy a Kercsi-szorosnál történt incidens miatt erősítsék meg a NATO fekete-tengeri jelenlétét, és állítsák le az Északi Áramlat-2 földgázvezeték építését – jelezte csütörtökön Angela Merkel kancellár és Heiko Maas külügyminiszter.

A kormányfő Berlinben a 3. Német-Ukrán Gazdasági Fórumot megnyitó beszédében kiemelte, hogy a 2003-ban kötött orosz-ukrán szerződésnek megfelelően biztosítani kell a tengerszoros átjárhatóságát, fel kell tárni az incidenssel kapcsolatos tényeket, szabadon kell engedni a fogságba vetett ukrán tengerészeket, “nem pedig vallomásokat kikényszeríteni belőlük, ahogyan a televízióban láthattuk”, és mindenkinek meg kell őriznie a nyugalmát.

Mint mondta, ebben a szellemben tárgyal majd Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a G20 csoport argentínai találkozóján, és azt kéri az ukrán féltől, hogy “legyen okos, hiszen tudjuk, hogy az ügyeket csak ésszel és párbeszéddel tudjuk megoldani, mert nem létezik katonai megoldás” az orosz-ukrán viszályra.

Az orosz földgázt Ukrajna megkerülésével Németországba szállító Észak Áramlat-2 vezetékről elmondta: tudja, hogy Kijevben attól tartanak, az ország “stratégiailag támadhatóbb” lesz, ha nemcsak a területén keresztül jut orosz földgáz nyugat felé, de az Északi Áramlat-1 megépítése sem szüntette meg Ukrajna tranzitország szerepét, és az Északi Áramlat-2 mellett ott van még a Török Áramlat vezetékrendszer is, amely szintén orosz földgázt szállít Európába, és a tervek szerint ugyancsak két vezetékpárból áll majd.

Az ukrán aggodalmakra az a megfelelő válasz, ha “biztosítjuk, hogy Ukrajna továbbra is fontos tranzitország marad”, ezért mindent meg kell tenni azért, hogy a 2019-ben lejáró orosz-ukrán földgázszállítási szerződés “ismét megteljen élettel” – mondta Angela Merkel.

Rámutatott, hogy az európai uniós szabályok alapján “természetesen van lehetőségünk arra, hogy irányítólag beavatkozzunk, amikor arról van szó, hogy mennyi gáz érkezik”.

Volt is már példa arra, hogy az Északi Áramlat-1 vezetéken Németország északi részére érkező gázt délre és Csehországba továbbító OPAL vezetéket az érkező mennyiség csökkentésére használták fel, és továbbra is “nagyon alaposan odafigyelünk majd, hogy ne romoljék Ukrajna politikai helyzete” – jegyezte meg Angela Merkel.

Heiko Maas külügyminiszter szintén Berlinben a fekete-tengeri NATO jelenlét erősítésére irányuló ukrán követelésről újságíróknak azt mondta, hogy Németország el akarja kerülni “a konfliktus militarizálását”, és a politikai rendezésre törekszik. Az Északi Áramlat-2 ügyéről kiemelte, hogy ha a német vállalkozások kivonulnak a beruházásból, akkor az orosz fél egyedül végzi el a munkát. Németország más utat választott, elérte Vlagyimir Putyinnál, hogy a beruházás keretében az ukrajnai tranzithoz szükséges infrastruktúrát is fejlesszék.

November 25-én a Kercsi-szoros közelében az orosz határőrök elfoglaltak három ukrán hadihajót. Petro Porosenko az eset miatt 30 napra hadiállapotot rendelt el. A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta Oroszországot, önmérsékletre intette Moszkvát és Kijevet, és követelte az ukrán tengerészek elengedését.

– MTI –