újra együtt

2019.06.07. 16:32

Felvidékiek és kitelepítettek találkoznak Bonyhádon

Felvidéki településeken élő magyarok, illetve a Felvidékről a második világháború után kitelepítettek és leszármazottaik idézik fel a 70 évvel ezelőtt történteket.

1947 és 1949 között 23 ezer magyar család, összesen csaknem százezer felvidéki magyar érkezett Magyarországra a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény keretében. Közülük háromezren Tolna megyében találtak új otthonra.

Az utolsó vonat, amely felvidéki magyarokat szállított, 70 évvel ezelőtt, 1949. június 5-én indult el Magyarországra.

„A hagyományos pünkösdi találkozóra Udvardról, Tardoskeddről, Kismácsédról érkeznek felvidéki magyarok, de ezúttal a meghívott vendégek mellett – nem szervezetten – olyanok is jönnek az eseményre, akiknek felkeltette érdeklődésüket a találkozó” – tájékoztatott Kolozsiné Gergely Cecília, a Bonyhádi Felvidékiek Egyesületének elnöke.

A dél-dunántúli települések közül Lánycsókról, Mórágyról, Szárazdról is jönnek felvidéki származásúak, 150-200 vendégre számítanak.

Az esemény résztvevői a bonyhádi Szeplőtelen Fogantatás templomában vesznek részt a kényszerkitelepítés emlékére tartandó misén, majd a Völgység táncegyüttes közreműködésével kulturális műsort és megemlékezést tartanak. A felvidékiek megkoszorúzzák a Völgységi Múzeum falán elhelyezett emléktáblát. A közgyűjtemény állandó kiállítása egy 1930-as felvidéki – Udvard községből származó – szobát is bemutat.

A program részeként vasárnap este láthatja a találkozó közönsége a Magyarock Dalszínház felvidéki kitelepítésről szóló, Fehérlaposok című rockoperáját.

Az egyesület elnöke elmondta: 2020-ban az eddigieknél nagyobb szabású találkozót terveznek Bonyhádon, több határon túli település, felvidéki és határon inneni diák részvételével.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában