Bulvár-celeb

2021.10.23. 16:03

Előre kitervelték, hogy megölik az ápolásra szoruló idős asszonyt, egymást buktatták le

Megölt két nő egy 86 éves asszonyt, akit közösen ápoltak Komlón.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

A gyanú szerint az 57 éves komlói és a 43 éves sásdi nő megbeszélte, hogy megölik az idősebb gyanúsított anyósát, ezért rendszeresen ismeretlen eredetű és hatóanyagú tablettát adtak neki, amelyektől az áldozat csütörtökön meghalt – írja a bama.hu.

Az eljárás akkor indult, amikor

az 57 éves nő pénteken feljelentést tett társa ellen, mert a 43 éves nő azzal zsarolta, hogy kompromittáló hangfelvételeket hoz nyilvánosságra az anyósa halálával kapcsolatban, ha nem fizet neki hárommillió forintot.

A rendőrök meghallgatták a hangfelvételeket, amelyek alapján azt gyanítják, hogy a két nőnek köze lehet az idős asszony halálához.

A rendőrök mindkét nőt elfogták, előállították, emberölés miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A két gyanúsított ellen szombaton emberölés miatt indított eljárást a megyei főkapitányság, a zsarolás miatt pedig a komlói rendőrkapitányság nyomoz a 43 éves nő ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!