vereség

2020.05.30. 22:43

Szalaiék megint kikaptak otthon, tarthatnak a kieséstől

A német labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában szombaton a Mainz hazai pályán 1-0-ra kikapott a Hoffenheimtől. A házigazdánál Szalai Ádám nem volt ott a kezdőcsapatban korábbi csapata ellen, a 76. percben becserélték, de sok vizet nem zavart. Este az éllovas Bayern München 5-0-ra kiütötte a Fortuna Düsseldorfot.

A forduló előtt a Mainz a tizenötödik helyet foglalta el a tabellán a tizennyolc csapat között, azaz Szalai Ádámék a kiesés ellen küzdenek, minden pontra égető szükségük lenne. Az előző hazai meccsükön 5-0-ra kaptak ki az RB Leipzigtől, és a tabellán hetedik Hoffenheim ellen sem nekik állt a zászló – írja a Magyar Nemzet.

A vendégek a 27. percben 11-eshez jutottak, ám ezt a svájci Zuber elhibázta, Müller kiütötte a jobb alsó sarokba tartó labdát. A 43. percben viszont két hazai védőt legyűrve a csereként beálló, öt perce pályán levő togói Bebou nem hibázott, 1-0-ra vezetett a Hoffenheim. S ugyan a 61. percben kiírták az eredményjelzőre, hogy 1-1 lett az állás, hiába került be a labda Baumann kapujába, a hálóőrrel szemben szabálytalankodtak, így a Hoffenheim jöhetett szabadrúgással. A Mainzba a 76. percben beállt Szalai Ádám is, de nem nagyon találkozott a labdával. A Hoffenheim 1-0-ra győzött, a Mainz pedig egyre nagyobb bajba kerül.

A fordulóban este az éllovas Bayern München 5-0-ra kiütötte a Fortuna Düsseldorfot, Robert Lewandowski kétszer is eredményes volt, így már 27 találattal vezeti a Bundesliga góllövőlistáját.

Bundesliga, 29. forduló:

Pénteken játszották:

Freiburg–Leverkusen 0-1 (A Freiburgban Sallai Roland kezdett, a 66. percben lecserélték.)

Szombati eredmények:

Mainz–Hoffenheim 0-1

Hertha–Augsburg 2-0 (A Herthában Dárdai Márton a kispadon ült.)

Schalke–Werder Bremen 0-1

Wolfsburg–Eintracht Frankfurt 1-2

Bayern München–Fortuna Düsseldorf 5-0

Vasárnap játsszák:

Mönchengladbach–Union Berlin 15.30 (tv: Sport 1)

Paderborn–Borussia Dortmund 18.00 (tv: Sport 1)

Hétfőn játsszák:

Köln–RB Leipzig 20.30 (tv: Sport 1)

Az élcsoport állása: 1. Bayern München 67 pont/29 mérkőzés, 2. Dortmund 57/28, 3. Leverkusen 56/29, 4. RB Leipzig 55/28, 5. Mönchengladbach 53/28, 6. Wolsburg 42/29.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában