Nézőpont: Csapat

A főiskola és az egyetem egy kicsit más, mint a többi oktatási intézmény. Oda nem azért megyünk, mert iskolába járni még muszáj, hanem zömmel azért, mert akarunk tőle valamit. Bánhegyi Gábor jegyzete.

Felnőtt fejjel bekerülni egy főiskolára átértékel bennünk sok mindent. Felelősségvállalásból, kitartásból, szorgalomból is vizsgázni kell nap mint nap. Csak az marad meg, aki nem csupán kitűz egy célt, de tenni is akar érte. Itt már felnőttbarátságok születnek, itt megméretik, tenni is hajlandó-e ezért valaki. Itt dől el egy picit, milyenek is lehetünk majd felnőttként.

Az előbb említett három tulajdonságból jelesre vizsgázott az a huszonegynéhány fiatal férfi és hölgy, akik 96 órán keresztül tanítottak a pataki főiskolán, hogy ezzel is felhívják a figyelmet arra, milyen körülmények között dolgoznak a mai magyar pedagógusok. Hogy nem csupán arra kell figyelniük, át tudják-e adni a tudásukat a diákoknak, de arra is, hogy lesz-e fűtés az iskolában, vagy jut-e meleg étel azoknak a gyerekeknek, akiknek nem kis százaléka csak itt jut hozzá ehhez. A mindennapi kis küzdelmek lassan felőrölnek, elveszik az energiát attól a céltól, amelyért a pedagógusok dolgozni szeretnének.

A rekordkísérlettel, illetve most már rekorddal a tanítás mellett tettek hitet a pataki diákok. „Kell egy csapat!” – mondta Minarik Ede annak idején a Régi idők focija című filmben. Patakon ezt átírták: „Van egy csapat!”

- Bánhegyi Gábor -