Sport

2012.05.24. 18:06

Meggyanúsított ex-diósgyőriek: G. Tamás és K. Norbert

Bundabotrány: harminckilencre nőtt a gyanúsítottként kihallgatott futballisták száma.

Bundabotrány: harminckilencre nőtt a gyanúsítottként kihallgatott futballisták száma.

Újabb kilenc labdarúgót hallgatott ki a héten gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség az úgynevezett bundaügyben. A manipulációval érintett mérkőzések száma ezzel harmincra nőtt, a gyanúsítottként kihallgatott futballistáké pedig harminckilencre.

Még hétfőn a 2009. október 28-án lejátszott Szigetszentmiklós – Kaposvölgye (3-2) Magyar Kupa-mérkőzés eredményének befolyásolásával kapcsolatban – a Kaposvölgye akkori labdarúgóit, S. Józsefet, V. Józsefet, J. Gyulát, Sz. Lászlót és H. Gyulát egy rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a főügyészség. A gyanúsítottak közül V. József beismerő vallomást tett, Sz. László a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, majd vallomást tett, tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. J. Gyula és H. Gyula a gyanúsítás ellen panasszal élt, majd a vallomástételt megtagadta. S. József a gyanúsítás ellen nem élt panasszal, de a vallomástételt megtagadta.

Kedden a 2010. június 5-én megrendezett MTK tartalék – Cegléd (1-2) NB-II-es mérkőzés eredményének befolyásolásával kapcsolatban – B. Bálintot egy rendbeli, társadalmi szervezet tagja által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és Sz. Ádámot egy rendbeli, felbujtóként elkövetett gazdálkodó szervezet dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette és egy rendbeli, felbujtóként elkövetett társadalmi szervezet tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a főügyészség. B. Bálint a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, majd vallomást tett, tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Sz. Ádám a gyanúsítás ellen nem jelentett be panaszt, vallomást tett, ugyancsak tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

Szerdán a 2009. augusztus 26-án lejátszott Nyíregyháza – Diósgyőr (3-0) Ligakupa-mérkőzés eredményének befolyásolásával kapcsolatban – a Diósgyőr akkori labdarúgóit, G. Tamást és K. Norbertet egy rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a főügyészség. G. Tamás és K. Norbert a gyanúsítás ellen panaszt jelentettek be, majd mindketten megtagadták a vallomástételt. E mérkőzéssel kapcsolatban korábban már történt gyanúsításközlés L. Ákos és K. Zsolt vonatkozásában.

A főügyészség csütörtöki közleménye szerint a gyanúsítottak közül jelenleg négyen vannak előzetes letartóztatásban (az ügy főszereplőinek számító, elsők között, 2011. június 29-én letartóztatott, K. Zoltán, L. Mátyás, S. László, és az idén február 21-én, a DVTK edzéséről elvitt L. Ákos) míg a többiek – köztük az e héten kihallgatottak – szabadlábon védekeznek.

G. Tamás, K. Norbert

A két ex-diósgyőri játékost, akit szerdán meggyanúsítottak, nem túl nehéz beazonosítani a mérkőzés jegyzőkönyvének elővétel után, ugyanis csak egy-egy Tamás ás Norbert keresztnevű játszott ezen a napon a DVTK-ban. Giák Tamás, cserekapusként, a 61. percben, egygólos hazai vezetésnél lépett pályára, Kállai Norbert pedig belső védőként végig játszotta a mérkőzést, az aktív játékosok közül egyedüliként még most is előzetes letartóztatásban lévő L. Ákossal, vagyis Lippai Ákossal együtt.

Utóbbiról 2012. február 21-i letartóztatása után a Központi Nyomozó Főügyészség által kiadott sajtóközleményben ez szerepelt:

,,L. Ákossal szemben 4 rendbeli gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének a megalapozott gyanúját közölték. A megalapozott gyanú lényege szerint K. Zsolt 2009. augusztusában két magyar ligakupa mérkőzés előtt megkereste H. Gábort, a Diósgyőr labdarúgóját, hogy szervezze be több játékostársát azért, hogy működjenek közre abban, hogy a mérkőzést a csapatuk legalább két góllal veszítse el, illetve a másik mérkőzésen legalább három gólt kapjon. H. Gábor ezt követően az ajánlatot közölte L. Ákossal, a Diósgyőr FC labdarúgójával, akivel közösen további társakat szerveztek be. Mivel az első mérkőzésen végül nem a K. Zsolt által elvárt eredmény született, így a megállapodás szerinti összeg átadására nem került sor. A második mérkőzés az előzetes megállapodás szerint alakult, így a mérkőzés eredményének befolyásolásában részt vevő személyek, így L. Ákos is megkapták az ígért 1.000 eurót."

 2009/10, labdarúgó Ligakupa, 5. forduló

Nyíregyháza SFC – Diósgyőri VTK 3-0 (1-0)

Nyíregyháza, 400 néző. V.: Veizer(Berettyán, Horváth).

Nyíregyháza SFC: Gazsi – Csáki, Nánási, Bakos, Varga K. – Leonardo, Oláh D., Leandro, Batizi-Pócsi – Éles, Fekete Á. Vezetőedző: Szentes Lázár.

Diósgyőri VTK: Somodi – Polényi, Jeknic, Kállai, Horváth Sz. – Nagy R., Lippai, Viskovic, Faggyas – Jovanovic, Kovács Sz. Vezetőedző: Aczél Zoltán.

Csere: Kovács Sz. helyett Kleiber a 28., Éles helyett Ráti a 60., Somodi helyett Giák a 61., Fekete Á. helyett Farkas M. a 62., Horváth Sz. helyett Hegedűs B. a 67., Faggyas helyett Kovács B. a 68., Leandro helyett Markos a 75., Nagy R. helyett Bihari a 81., Oláh D. helyett Bodó a 86., Csáki helyett Bencs a 86. percben.

Sárga lap: Varga K. a 35., Jovanovic a 38., Faggyas az 56., Nánási a 65. percben.

Kiállítva: Jeknic a 78. percben.

Gólszerző: Batizi-Pócsi (1-0) a 32., Batizi-Pócsi (2-0) a 77., Markos (3-0) a 82. percben.

Szentes Lázár: – A fiatalok közül néhányan jó teljesítményt nyújtottak, rendkívül pozitív, hogy kapott gól nélkül, viszonylag simán tudtunk nyerni.

Aczél Zoltán: – Remélem, hogy a súlyos sérülést szenvedett Kovács Szilárd mihamarabb fel fog épülni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!