Kényszerű, keserű "nyaralás"

Miskolc – Egy vasárnap
Görögországból hazatérő
miskolci iskolai csoport tagjai közül egy
tizenévest a H1N1 fertőzés miatt a
fertőzőosztályon ápolnak.


Az Észak-Magyarország
információját még
szerdán megerősítette az
ÁNTSZ. Kérdésünkre
azonban: ez ugyanaz a gyerek-e, aki tudomásunk
szerint még
Görögországban rosszul lett,
ezért ottani orvosi tanácsra nem is
tért vissza a csoporttal, a
regionális tiszti főorvos,
dr. Bodnár Judit nem tudott
válaszolni. Mert bár azt
jelentették neki, hogy a kontakt
személyeket megvizsgálták –
arról, hogy bárki kint maradt volna a
csoportból fertőzésgyanú
miatt, nem szereztek tudomást.


Aggódó
anya


A lapban és portálunkon megjelent
hír nyomán azonban jelentkezett annak a
tanárnak az édesanyja,
Szombatiné Nagy Valéria,
aki a beteg fiúval kint maradt. Elmondta:
tudomása szerint a biztosító csak
a gyerek kinttartózkodását
hajlandó fizetni, és
hazajövetelét, az ő
fiáét, aki ápolja, nem.
Ráadásul azt sem tudja, miként
jutnak majd haza.


Az anya nyomán jutottunk el a másik
fiához, aki tájékoztatott az
általa ismert előzményekről.


A miskolci középiskola egy
budapesti utazási iroda révén
utazott Görögországba 10
napra, az iskolában tanító
bátyját ő kísérte ki a
buszhoz, melyben „szemre” legalább
30 gyermek utazott. Ám a visszaút
előtt egy fiú rosszul érezte
magát, orvoshoz vitték, aki
H1N1-fertőzéssel a
kórházba utalta
vérvételre. Ott azt
tanácsolták neki, hogy az
eredményig inkább maradjon
Görögországban, ne menjen
közösségbe.


– A bátyám vállalta, hogy
vele marad, ugyanabban a szállodában,
ahol addig voltak. Ő ápolta, gondoskodott
kettejük élelméről, amihez
itthonról mi utaltunk neki pénzt.
Szerdán délután az ottani
hatóság megerősítette a
gyanút: az eredmény pozitív lett.
Egyébként már jól
érzi magát a gyerek, a
bátyámon nem jelentkeztek a
fertőzés tünetei. Jönnének
már haza, de a váltás
legközelebb szombaton lesz. A
hatóságok pedig azt mondták,
26-án telik le a lappangási idő,
addig nem tanácsos
tömegközlekedést igénybe venni.


Hatásosan


Az anya állítja: a
biztosító nem akarja elismerni,
hogy indokolt volt a fia kintmaradása,
mondván, egy 16 éves már tud
magára vigyázni. Azt
tanácsolták, hagyja ott a gyereket,
jöjjön haza, s ha akarnak, menjenek ki a
szülei hozzá, saját
költségükön.

Szombatiné Nagy Valéria
az Egészségügyi
Minisztériumhoz
is fordult
segítségért. Az
Országos Tiszti Főorvosi Hivatal
kérdéseinkre előbb mondhatni
elutasítólag állt a
témához, majd a következő
fejleményről adtak jelezést
16.22-kor: „Ezekben a percekben kaptuk a
tájékoztatást, hogy a
Görögországban maradt
tanár szülei felvették a kapcsolatot
az Egészségügyi
Minisztériummal
. Jelenleg zajlik az
egyeztetés. Az ÁNTSZ
részéről a görög
hatóságoktól – hivatkozva az
Ön által megadott
információkra is – azonnali
tájékoztatást
kértünk.”


A miskolci középiskola másik
kísérőtanára
elzárkózott a
tájékoztatástól.



A
másik aggódó
anya

Tehetetlen
várakozásra vagyunk
ítélve, azóta, hogy
szombaton a fiam
kísérőtanára
felhívott, hogy a gyerek
belázasodott, ezért 
ők ketten nem térnek haza a
csoporttal – mondja a
Görögországban rekedt 15
éves fiú édesanyja,
aki kérte neve
mellőzését. –
Aztán szerdán
értesültünk a
pozitív eredményről.
Állítólag 10 szem
gyógyszert kellett beszednie, s
jobban is lett. Úgy tudjuk, az
ottani hatóság már
elengedné, de talán az itteni
nem akarja átengedni. A
hazautazás
költségét fedezné
a biztosító, de a plusz
szállásköltséget
nem. Az utazási iroda
értesített, hogy szombatig
fizessek be 540 eurót. Ugyan honnan
venném, hiszen már az
utazás maga is durván 70 ezer
forintomba került. Kölcsönt
kell felvennem rá. Teljes
bizonytalanságban vagyunk, mi
legyen, mit tegyünk
– teszi
hozzá könnyek között.



Levelünk az
OTH-hoz


Az Országos Tiszti
Főorvosi Hivatalt
a
következő levéllel
kerestük meg:

A mai napon
(csütörtökön)
informátorom
megerősítette, hogy a
Görögországból
Miskolcra hazaérkezett
iskoláscsoportból (akik
közül egy gyermek a miskolci
fertőző osztályon
fekszik) még mindig
Görögországban
tartózkodik – az
ottani eü-hatóság
javaslatára – egy
szállodai szobában, egy
kísérővel
együtt, várva az első
teszt
megerősítését
(mely igazolta a H1N1
jelenlétét).

A kérdésem az volna,
a két hatóság
között létezik-e
kapcsolat, vagyis
várható-e, hogy
automatikusan értesítik
az OTH-t? (És más
ország hatóságai
miként működnek ebben
együtt?)

Indokolt-e, hogy a gyermek
és kísérője
Görögországban
várja az eredményt, vagy
ha a gyermek közérzete ezt
megengedi, nyugodtan utazzon
inkább haza?

Nem nagyon értem, hogy ha e
gyermekcsoportból többen a
helyi ÁNTSZ-hez fordultak,
hogy-hogy nem derült ki, hogy egy
gyerek még kint
tartózkodik.




Válasz az
OTH-tól

1. A
Görögországból
Miskolcra hazaérkezett
iskoláscsoportból
valóban egy diák
és kísérője
még kint
tartózkodik.

2. Az ügyben hivatalos
kapcsolatfelvétel nem
történt, ezt sem a
szülők, sem az iskola nem
kérte. Az ilyen és
hasonló esetekről az
ÁNTSZ az ECDC-n
 (Európai
Betegségmegelőzési
Központ) keresztül
rendszeresen kap
értesítést. Ebben
az esetben feltehetően
azért nem, mert az influenza A
(H1N1) v. fertőzés
gyanúja nem került
megerősítésre.

3. Innen nem lehet
megítélni, hogy a gyermek
és kísérője
utazzon-e haza, vagy maradjon
még kint.



Önnek mi a
véleménye? Szóljon hozzá
ITT!









hirdet�s