Kempelen sakkautomatája a Műcsarnokban

Kempelen Farkas sakkautomatáját és beszélőgépét, valamint a sakkozógép mai rekonstrukcióját is kiállították a Műcsarnokban. A nagyközönség szombattól nézheti meg a Kempelen – Ember a gépben című tárlatot, ahol néhány technikai csodát ki is próbálhatnak a látogatók.

Több mint két évszázada foglalkoztatja a művészeket, tudósokat a 18. században élt feltaláló két mechanikai mestermunkája. A kiállítás középpontjában Kempelen sakkautomatája és beszélőgépe áll. A polihisztor újító szerkezetei mellett napjaink feltalálóinak és művészeinek munkái is láthatók a tárlaton. A gépben rejtőző játékos legendája ugyanis a mai kor emberét is foglalkoztatja – mondta el a Műcsarnok főigazgatója. Néhány médiaművészeti alkotást pedig ki is próbálhatnak a látogatók, tette hozzá Petrányi Zsolt.

A kiállítás egyik izgalmas, mai szerkezete az amerikai John Gaughan sakkozógépe.
A bűvészkellékek építőjeként világhírűvé vált Gaughan 18 évet szánt arra, hogy létrehozza a Kempelen-féle sakkozógép legtökéletesebbnek tartott rekonstrukcióját. Szombaton este hatkor John Gaughan sakkbemutatóval várja a látogatókat, közölte Petrányi Zsolt.

A május 28-ig látogatható Kempelen – ember a gépben című tárlat aktuális interaktív programjairól a Műcsarnok honlapján (www.mucsarnok.hu oldalon) lehet tájékozódni.








hirdet�s