Kémények omlottak le Halmajon

Akt.:
Főként a palafedésű lakóházakban és néhány önkormányzati épületben keletkeztek károk
Főként a palafedésű lakóházakban és néhány önkormányzati épületben keletkeztek károk - © Fotó: Magánarchívum
Halmaj – Komoly problémát okozott, hogy a sérült lakóházak közül sok nem rendelkezik vagyonbiztosítással.

A rendkívül szélsőséges és kiszámíthatatlan időjárási viszonyok miatt május 31-én a délutáni órákban helyenként 100 km/h-t is meghaladó szélvihar vonult át a településen – emlékezett a történésekre Tóth József, Halmaj polgármestere. – Fák dőltek ki, kémények omlottak le, tetőszerkezetek rongálódtak meg, sőt még az Önkormányzati Hivatal kazánkéményén található gólyafészket is lesodorta a vihar, súlyos károkat okozva a kazánház tetőszerkezetében.

Kémények omlottak le, tetőszerkezetek rongálódta­­k meg.” Tóth József

Ezt követően június 21-én délután emberemlékezet óta nem látott dió nagyságú jégeső sújtotta főként az észak-keleti településrészt.

– Ennek során a község lakóingatlanainak mintegy 30 százaléka, közel 150 épület tetőszerkezete sérült kisebb-nagyobb mértékben – tudtuk meg. Főként a palafedésű lakóházakban és néhány önkormányzati épületben keletkeztek károk, szerencsére lakhatatlanná nem váltak ingatlanok, kiköltöztetésre nem került sor.

Tóth József polgármester azonnal elrendelte a veszélyhelyzetet és intézkedett a károk ideiglenes félméréséről. A további károk, beázások megelőzése érdekében haladéktalanul elkezdődött az érintett lakóházak ideiglenes lefedése.

Megoldották az ideiglenes fedést

A károsodott ingatlantulajdonosok részére a katasztrófavédelmi és az önkormányzati raktári készletből, majd a folyamatosan beszerzett anyagmennyiségből összesen 34 tekercs fólia, 4030 fm lécanyag és 30 kg szög került kiosztásra, illetve kiszállításra.

– Ahol a kárt szenvedett épületek tulajdonosai családi vagy baráti összefogással megoldották az ideiglenes fedést, ott hamarabb elvégezték a védekezési munkát – mondta Tóth József. – Egyedülállók esetében az önkormányzat alkalmazottai működtek közre a fólia felhelyezésében és rögzítésében.

Komoly problémát okozott, hogy a településen sérült lakóházak közül közel 30 esetben nem rendelkeznek vagyonbiztosítással. Ezeknél is sor került a tetők ideiglenes lefedésére, azonban ezeknek az épületeknek a helyreállítása csak önerőből vagy külső segítséggel oldható meg. A károsultak részére a polgármester tájékoztatót adott ki a teendőikről, illetve nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy egy havi 1500-1800 forint összegű terhet jelentő alapbiztosítást minden család kössön meg.

Felmérést végeztek

Elsőként a katolikus karitasz szolgálat kereste fel Halmajt, és az önkormányzat által adott lista alapján a biztosítással nem rendelkező lakásokról előzetes felmérést végeztek a károkról és a helyreállításhoz szükséges anyagokról – erről is beszélt lapunknak Tóth József. Időközben a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye és a Református Szeretetszolgálat is jelezte konkrét támogatási szándékát.

Ugyanakkor a helyreállítások végrehajtásához köszönettel fogadnak bármilyen természetbeni vagy anyagi támogatást az önkormányzat 54600126-10003365. számú költségvetési számlájára. További információ mindezzel kapcsolatban a 30/9358-204, 30/701-8345, 30/701-8346 mobiltelefonszámokon kérhető.

ÉM-JLI