Kemény szintidők vezettek a Keménybe Miskolcon

Tizenhét Miskolc városi sportiskolás „cápa” is lesz a rajthoz álló kicsik között
Tizenhét Miskolc városi sportiskolás „cápa” is lesz a rajthoz álló kicsik között - © Fotó: ÉM-archívum
Miskolc – Négynapos lesz Miskolcon az országos cápa korcsoportú úszó­bajnokság.

A már harmadszor kiírt eseményt július 11-14. (szerda-szombat) között a Kemény Dénes uszodában tartják. Tavaly is a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. volt a házigazda, idén lejár az intézmény mandátuma és ha jövőre is házigazda akar lenni, akkor szeptemberben pályázatot kell benyújtania az országos szövetséghez (erről hamarosan döntést hoznak majd).

Négyszázötven

A számok ezúttal is imponálnak: a négynapos viadalra 78 klub 451 versenyzőjét nevezték. A két évjáratnak (2006/7, 2007/8) 34 számot írtak ki, ezek során egyéniben és váltóban mérik össze tudásukat a kicsik. A közönség 2165 rajtot láthat, az MVSI 17 „cápát” indíthat. Az országos bajnokság mezőnyébe kemény szintidőkkel lehetett bekerülni, a létszám pedig jól fizet, hiszen az indítottak és a kiharcolt pontok alapján az egyesületek támogatásban részesülnek a Magyar Úszó Szövetségtől.

Szerdától szombatig egyaránt 9 óra a kezdési időpont, a döntőket pedig 17-19 óra között rendezik. Érdekesség, hogy megnyitó ezúttal nem lesz, nem húzzák az időt a ceremóniával, így is spórolnak a versenyzőknek. Neves vendégeket várnak a komplexumba, ahová jelezte érkezését Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke, aki várhatóan szerdán délután fut be.

Zárva tartanak

A Kemény uszoda idei legnagyobb szabású versenye (a pályaépítéstől az új rajtkövek tesztelésén át a szemétszállításig) nagy kihívás elé állítja az uszoda teljes műszaki ­személyzetét. A foglaltság miatt a nagyközönség kedden 14 órától szombaton 20 óráig nem sportolhat a komplexumban.

KT


Úszás: ők beszéltek

A sajtótájékoztatón Deák Bárdos Mihály, az MVSC szakmai vezetője, Hölcz Péter, az MVSI versenyigazgatója és szakosztályvezetője, a megyei úszószövetség főtitkára és Szabó László, a Miskolci Sportcentrum Kft. létesítményvezetője beszélt.