Kemény menet előtt a férfi kézilabda-válogatott

Budapest, 2012. január 30., hétfő (MTI) – A szerbiai Európa-bajnokság után áprilisban olimpiai kvalifikációs torna, júniusban pedig világbajnoki selejtező vár a magyar férfi kézilabda-válogatottra, melynek idei fő célja, hogy ott lehessen a londoni ötkarikás játékokon.

 

Mocsai Lajos szövetségi kapitány alakulata a vasárnap zárult kontinenstornán úgy végzett a nyolcadik helyen, hogy több kulcsjátékosa sérülés, illetve pihentetés miatt hiányzott. Az irányító Lékai Máté ki sem utazott, így aztán szinte egyedül Császár Gábornak kellett mozgatnia az együttest, Törő Szabolcs még csak lábadozik, míg Iváncsik Tamás már az első meccsen térdszalagszakadást szenvedett. Ugyanakkor a 40 esztendős Perez Carlost azért nem vitte ki a szakvezető, mert életkora miatt nem bírna végig egy Eb-t, egy olimpiai selejtezős tornát és vb-selejtezőt, valamint – kvótaszerzés esetén – egy olimpiát.

Ha Iváncsik nem is gyógyul fel, akkor is erősebb együttest lehet kiállítani az április 6-7-8-i göteborgi viadalra, amely az év első felének legfontosabb eseményévé lépett elő.

Amint azt Mocsai Lajos is hangsúlyozta: ezt a tornát kell sikerrel megvívni, és akkor a nem medencés csapatjátékok közül egyedüliként a férfi kézilabdázók ott lehetnek majd Londonban.

Az Eb- és vb-helyezések alapján kiderült, hogy a vb-hetedik magyar csapat Göteborgban a kontinensviadalt az ötödik helyen záró macedónokkal, a vb-negyedik, Eb-12. házigazda svédekkel, valamint a vb-21., dél-amerikai második brazilokkal találkoznak. A kvartett első és második helyezettje jut ki az olimpiára.

A macedónokkal szemben kedvező a magyar mérleg (9 győzelem, 2 vereség), a csapat ásza, egyben Eb-gólkirálya a korábban Veszprémben is megfordult Kiril Lazarov.

A svédeket a 2009-es horvátországi vb-n sikerült legyőzni, de most hazai pályán ők számítanak esélyesebbnek. A brazilokkal eddig háromszor mérkőzött a magyar csapat, a barcelonai olimpián 27-21, az athénin 20-19, a tavalyi vb-n pedig, Linköpingben 36-24 lett a végeredmény.

Az olimpiai kvalifikációs torna után júniusban következik egy másik komoly feladat: a norvégok elleni vb-selejtező. Az első találkozó Magyarországon lesz június 9-én vagy 10-én, az idegenbeli visszavágót pedig egy héttel később rendezik. A párharc győztese vehet részt a 2013-as spanyolországi vb-n.

A vb-kilencedik, Eb-13. skandináv gárdát a 2011-es vb-n legyőzte a Mocsai-alakulat 26-23-ra Norrköpingben. A két csapat legutóbbi két olyan párharcában viszont, amelyben vb- vagy Eb-kijutás volt a tét, rendre a norvégok kerekedtek felül.



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek