2011.11.2 11:07; Frissítve: 2011.11.2 11:44


Kelemen: Nem vagyok durva!

Kelemen: Nem vagyok durva!
Nagyhalász – Kelemen Róbertről még a rosszakarói sem terjeszthetik, hogy pokróc futballista lenne. Persze, azt a nagyhalászi frontember sem tagadja, nem egy puhány fajta. Oda teszi a „csülköt”, ha a szituáció megkívánja, mindazonáltal nem ő a játékvezetők első számú közellensége. Ehhez képest, az egykoron csatárként, mostanság – kényszermegoldásként – védőként bevetett negyven esztendős férfiút rövid időn belül kétszer is kiállították.

– Majdnem harminc éve vagyok igazolt labdarúgó, 1988 óta játszom felnőttcsapatban: korábban talán négyszer kaptam piros lapot, ezek után aligha vádolhatnak azzal, hogy durva lennék – dohogott Kelemen Róbert. – Való igaz, ősszel másodszor állítottak ki: a Mátészalka elleni meccsen utolsó emberként visszarántottam a csatárt, aki ahogy ilyenkor kell, okosan elesett. Ezt nem vitattam, jogosan küldtek le. A szombati viszont más történet volt. A felezővonalnál, a levegőben, hátulról ütköztem ellenfelemmel: mindketten elestünk, a játékvezető pedig fújt és sárga lapot adott nekem. A tiszavasvári srác a földön maradt, a „spori” odament hozzá, megnézte, aztán visszajött, és egyből, piros lappal kiállított. Megkérdeztem, miért? Erre az volt a válasz: mert sérülést okoztam, a könyökömet használtam. Tény, horzsolás látszott a szeménél, lehetséges, zuhanás közben eltaláltam, de akkor már nem tudtam kordinálni a mozgásomat. Örültem, hogy nem törjük össze magunkat… A sárgát elfogadtam, de a piros túl szigorú ítélet, és még finoman fogalmaztam. Sejtésem sincs mit vétettem, hogy így rám jár a rúd, annál is inkább, mivel a vasvári játékos fél perc múlva visszatért a pályára és végigjátszotta a mérkőzést.

Kelemen Róbert számára duplán kellemetlen az ominózus döntés. Elvégre, visszaesőként akár hosszabb ideig „elmeszelhetik”, másfelől a nagyhalászi együttes sem áll túl fényesen – tizennegyedik a tabellán, ekképpen roppant érzékenyen érintette a legutóbbi, Tiszavasváritól elszenvedett vereség (0–1).

– Ez egy fogható meccs volt, biztos vagyok abban, ha a pályán maradok, legalább döntetlenre jók lettünk volna – vélekedett Kelemen Róbert. – Jelenlegi helyzetünkben a pontszerzést is meg kell becsülni, szóval egyáltalán nem mindegy, hogyan alakul egy-egy mérkőzés. Arról nem beszélve, a legutóbbi idegenbeli találkozónkon, Mándokon két játékosunkat is kiállították, ami szintén kissé erős ítélet volt. Nem akarom én a bírókat kritizálni, de nem hiszem, hogy rászolgáltunk erre a bánásmódra.

KM

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Labdarúgó NB I – Góllövőlista
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája: tovább »
Sajósenye ötöse Bogácson
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Közép csoportjának 27. fordulójában öt [...] tovább »
10 gólt vágott Bodroghalom
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Keleti csoportjának 27. fordulójában öt [...] tovább »
Kajak-kenu Vk, Duisburg – Kizárták a Kovács, Janics párost
Budapest/Duisburg, 2012. május 26., szombat (MTI) - A középfutamot követően kizárták a versenyből az 500 [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Bajnok az Eger, 26 év után szerepelhet ismét az élvonalban
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Az Eger a Debrecen második csapata felett aratott szombati sikerével az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés