Kék Vonal – Kampány a gyerekek biztonságáért

Az otthonukból vagy a gondozási helyükről elszökött gyerekeket fenyegető veszélyekre, illetve a gyerekek internet- és mobiltelefon-használatának veszélyeire hívja fel a figyelmet februárban induló kampányában a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány. A figyelemfelkeltő kampánynak kettős célja van: egyrészt a gyerekeket akarják informálni a veszélyekről és a lehetséges megoldási lehetőségekről, másrészt a felnőtt társadalom figyelmét akarják felhívni arra, hogy a gyermekek védelme közös felelősség.

A Kék Vonal alapító tagja az eltűnt és szexuálisan kihasznált gyerekekért 2001-ben létrejött európai szövetségnek, a Missing Children Europe-nak. A szervezet egyik kiemelt célja változtatni a szökött, szökésben lévő gyerekekkel kapcsolatos szemléletmódon. Ennek jegyében a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a magyar uniós elnökségi időszak alatt intenzív kampánnyal hívja fel a figyelmet az otthonukból vagy gondozási helyükről elmenekült gyerekeket fenyegető veszélyekre, valamint a gyerekek internet- és mobiltelefon-használatának biztonsági kérdéseire – közölte hétfőn az alapítvány.

Magyarországon évente több mint 10 ezer esetben jelentik be a rendőrségen 18 év alattiak eltűnését. A felnőtt felügyelet nélkül maradó, csellengő gyerekek azonban még ennél is többen vannak. Sok tizenéves eltűnését napokig be sem jelentik. Sok olyan gyerek van, aki bár reggel az otthonából indul el és este haza is ér, a napot ismeretlen helyen tölti.

Az alapítvány szerint a gyerekek többsége valami elől menekül vagy azért enged bűnözői csoportok csábításának, mert a család vagy a gondozási hely képtelen őt megtartani. A laikusok és a szakemberek tehetetlenségét és eszköztelenségét is jelzi, hogy nem ritkán a gyereket okolják azért, hogy kiszolgáltatott helyzetbe került.

A felnőttek figyelme nem csak az utcán, hanem a világhálón “csellengő” gyerekek esetében is lankad. Az alapítvány az Európai Bizottság által támogatott Biztonságosabb Internet Plusz program magyar részének egyik megvalósítója. Erre a célra egy a gyerekeknek és szülőknek is hozzáférhető “Biztonságos internet segélyvonalat” működtet.








hirdet�s