Kék-túrák megyénkben

Az alföldi Kék-túrának megyénkben is van egy szakasza, amely 98 kilométer hosszú.

A Zöldturizmus Évét hirdette meg ebben az évben a Magyar Turizmus Zrt., s az országos akció március 24-én kezdődik. megyénk természetbarát egyesületetei az akcióhoz kapcsolódva az érdeklődőket olyan túrázásokra várja, amelyek megyénk szép tájain vezetnek keresztül. kevesen tudják, hogy megyénk is része az országos Kék-körnek, ugyanis az alföldiKék-túrának megyénkben is van egy szakasza, amely 98 kilométer hosszú.

Ebből ismerhetnek meg 20 vagy 47 kilomért azok, akik részt vesznek március 24-én a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola által szervezett „Nyírkék 20” vagy „Nyírkék 47” teljesítménytúrán.

Mind a két túrát meg lehet tenni gyalog vagy kerékpárral. Mivel teljesítménytárúrúl van szó, a távot adott idő alatt kell teljesíteniük a túrázóknak.

A Nyírkék 20 útvonala: Nyírbátor (Báthori István Gimnázium) – NyírderzsKántorjánosiVajai-tó – Vaja, vasútállomás.

A Nyírkék 47 útvonala: Nyírbátor – Nyírderzs – Kántorjánosi – Vajai-tó – Rohod – Nyírkarász – Gyulaháza – Anarcs – Kisvárda, vasútállomás. Bővebb információt az érdeklődők Izsépi Bélától kérhetnek (napközben (42) 500-585, este (42) 445-096. Akik a kényelmesebb sétát szeretik, azok a Pedagógus Természetbarát Egyesület 20 kilométeres sétáján vehetnek részt a már előbb említett útvonalon. Az úgynevezett Nyílt Nyír-kék túrára jelentkezni, illetve további információkat kérni Haraszti Bélánál lehet (tel.: 06-20/447-87-07).

– M. Magyar László –








hirdet�s