Kék Cápák – A három hazaiból a Honvéd elleni az első

Nagy Krisztián is a következő feladatra koncentrál
Nagy Krisztián is a következő feladatra koncentrál - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A Nyíregyháza Blue Sharks NB I B csoportos férfi kosárlabda-csapata vasárnap lép pályára.

A pályaválasztói jog felcserélésének köszönhetően vasárnap (16.30-kor) újra hazai pályán játszik a Nyíregyháza Blue Sharks a férfi NB I B csoportban, a Budapesti Honvéd elleni mérkőzés egy három mérkőzésből álló hazai etap kezdete lesz.

– Természetesen mindig a következő mérkőzésre koncentrálunk, de látjuk a következő három mérkőzésben rejlő lehetőségeket, győzelmekkel szeretnénk gazdagodni – mondta Sitku Ernő, a Blue Sharks szakmai igazgatója. – Ellenfelünk, a Honvéd kicsit beragadt a rajtnál, eddig mindhárom mérkőzését elveszítette, de biztos vagyok benne, hogy ez kicsit csalóka. A Honvédnál mindig is jó munkát végeznek, az én szívemhez különösen közel áll a csapat, de erre vasárnap nem lehetünk tekintettel. Oroszlányban összességében nem játszottunk rosszul, az akkor látottakhoz kell hozzátenni a hazai eredményességünket.

A csapat csütörtökön a romániai Máramarosszigeten járt, ahol a helyi NB II-es alakulattal játszott barátságos meccset, amelyet 86–52-re nyert meg.

– Telt ház, közel nyolcszáz néző és nagyon kedves fogadtatás várt bennünket, amit ezúton is köszönünk – így Sitku Ernő. – Nem volt erős mérkőzés, de annak a célnak megfelelt, hogy a kevesebbet szereplő játékosaink is belelendüljenek. Bízunk benne, hogy hosszabb távú együttműködés alapjait raktuk le vendéglátóinkkal.








hirdet�s