Kedvezményeket kaphatnak a pécsiek Olaszországban

Eredményesen végződtek a tárgyalások Páva Zsolt polgármester és az olaszországi Terracina város polgármestere, Stefano Nardi között Pécsett – tájékoztatta pénteki közleményében a Független Hírügynökséget a polgármesteri kabinetiroda.

A megbeszélések május végén kezdődtek Páva Zsolt és Pécs testvérvárosának vezetője között. Megállapodtak abban, hogy az olasz város részt vesz a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program külföldi promóciójában, és lehetőséget biztosít Pécs számára a bemutatkozásra idén ősszel. Pécsett 2010 tavaszán olasz hetek keretében mutatkozik be Latio régió és Latina megye, illetve közös pályázatot is kiír a két város diákok számára. A pályázaton eredményesen szereplő diákokat vendégül látják Olaszországban, 2010-ben.

Pécs és Terracina polgármestere megállapodott arról is, hogy 2010 tavaszán Pécs vendége lesz Róma főpolgármestere is.

Ezen kívül Páva Zsolt és Enzo Grossi, a testvérvárosi kapcsolatok erősítésére létrehozott bizottság elnöke megállapodott abban, hogy a pécsiek bizonyos kedvezményeket kaphatnak majd Terracinában, hogy ezzel is élénkíteni lehessen a két város közötti kapcsolatot, valamint a turizmust. Azt, hogy ezek milyen kedvezmények lesznek, egyelőre nem tudni, ennek részleteit az olasz testvérváros vezetői dolgozzák majd ki.








hirdet�s