Kedves kis süni a színes őszi falevelek között Miskolcon

Tetszetős koszorúk készültek a könyvtárban tartott kézműves programon
Tetszetős koszorúk készültek a könyvtárban tartott kézműves programon - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Az őszi szünet akkor jó, ha vidáman és mozgalmasan telik.

Melyik diák ne örülne az őszi szünetnek? Főleg akkor, ha a tanítás nélküli napokat érdekes programokkal töltheti. Kézműves kedden jártunk két nappal ezelőtt a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, ahol az ügyes kezű anyukák és gyerekek őszi koszorút készítettek. Papírból színes leveleket ragasztottak a kör alakú alapra, és a végén egy kedves süni is odakerült a levelek közé. A kislányok büszkén mutatták az elkészült művet, amit akár a szobájuk ajtajára is felakaszthatnak majd.

El tudnám képzelni az életem könyvtárosként.” Szombathelyi Fanni

A nyolcéves Flórián Panna és kishúga már végzett a koszorúkészítéssel, most épp színezgetnek. Panna nem győzi sorolni, mi mindennel telik a szünet.
– Mindenhová elmegyünk. Halottak napján nagyapa és dédipapó sírjához a Szent Anna temetőbe. Terike néni is ott van, az ő sírjához is elmegyünk. Most pedig eljöttünk a könyvtárba. Már könyveket is választottam, hercegnőset, legósat és lovasat. Különben ma van a szülinapom – jut eszébe, és máris mosoly ül az arcára. – Vasárnap fogjuk megünnepelni Hernádnémetiben. Kirándulni is fogunk, de tanulást nem terveztem – teszi hozzá.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Édesanyja, Szőke Tímea nem aggódik a szünet miatt, hiszen iskolában dolgozik, így egy pár napig ő is pihenhet. Igyekszik kihasználni az egyhetes szabadságot, és a gyerekeknek változatos, izgalmas programot szervezni.

Tételek és filmek

A kicsik között egy nagyfiú is ül az asztalnál, Tóth János. Elárulja, szereti a könyvtári programokat, és szívesen segít a kisebbeknek a kézműves foglalkozásokon. Ő azonban nemcsak szórakozással tölti az őszi szünetet, hanem tanulással is.

– Májusban vizsgázom, de én már most elkezdtem a tételeket tanulni. A többiek még nem foglalkoznak ezzel, de én szeretnék jól megtanulni mindent – mondja.

Elárulja: azért pihenni is fog. Szeret filmeket nézni, vígjátékokat, vámpíros, horror- és akciófilmeket.

A szülinapomat vasárnap ünnepeljük Hernádnémetiben.” Flórián Panna

– Kell az őszi szünet – jelenti ki. – A diákoknak szükségük van egy kis pihenésre.

Sál és sapka

A hatéves Oláh Gréta nagy szakértelemmel ragasztgatja a leveleket. Közben elmeséli, hogy neki is színesen telik a szünet.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

– Szerdán a városban sétáltunk. Vettünk sapkát, sálat, kesztyűt, nekem pedig egy fülvédőt, mert az volt a vágyam. Voltunk Szentendrén is, anya testvérénél. Megnéztük Eszter iskoláját Pilisszentlászlón, és szedtünk virágot meg gombát. Csütörtökön pedig a Ciróka mondókázásra megyünk – sorolja Gréta.

Az ő édesanyjának sem kell aggódnia a szünet miatt, mert otthon van a 13 hónapos babájával.

Hegyi Erika


Közösségi szolgálatban

A Kézműves kedden nemcsak kisgyerekek szorgoskodtak, hanem középiskolások is, akik a közösségi szolgálat keretében segédkeztek a foglalkozáson. Szombathelyi Fannitól megtudjuk, hogy ő az őszi szünet 3 napját tölti a könyvtárban, és a Berzeviczy Gergely Szakgimnázium diákja.

– Most a koszorúkészítésben segítek, máskor a könyveket pakoljuk el. Nagyon tetszik ez a munka, el tudnám képzelni az életemet könyvtárosként. A barátom is itt van, neki kevésbé tetszik. Tanulni is kellett, azt már letudtam. Szükség van az őszi szünetre, mert fárasztó volt a tanév első két hónapja – állapítja meg Fanni.








hirdet�s