Kedden még tavasz volt, de csütörtökön már jön az eső

Kedden még tavasz volt, de csütörtökön már jön az eső
Miskolc – Az előrejelzések szerint lassan búcsút inthetünk a tavaszias, őszi időnek. Az utolsó(?) nagyon enyhe novemberi napon gyalog és autóval jártuk a várost.

Ha rügyeznének, vagy virágoznának a fák, akkor azt hihetnék, hogy tavasz van és nem november közepe. Süt, “erőlködik” a Nap és az elmúlt napokban akár 15-20 Celsius fokot is mérhettünk. Igaz, kedden hajnalban, kora reggel már ködre ébredhettünk, ám ahogy feljebb szökött a hőmérő higanyszála, úgy tisztult ki az idő.

Szerdára viszont az előrejelzések szerint lassan vége lesz a rendkívül enyhe időnek, hiszen hűvösebbet jósolnak a szakemberek. Ugyan komoly csapadék úgy fest, hogy szerdán még nem várható régiónkba, azonban csütörtökön már Borsod-Abaúj-Zemplént is eléri az eső, így aztán ismét elővehetjük a melegebb kabátokat és az esernyőket.

Nézze meg a keddi miskolci “tavaszt”!








hirdet�s