Kedden lehet végleges

Tóth László
Tóth László
Csütörtökön Tóth László – immáron újból sportigazgató – azt mondta, nagy valószínűséggel lesznek olyanok, akiktől már most elköszönnek a DVTK-nál; nem számolnak egyesekkel a hátralévő fordulókban.

A klub munkatársa neveket is ígért, ám pénteken mégsem tudott listával szolgálni:
„Elvileg van egy elképzelés arra vonatkozóan, hogy kikre nem tartunk igényt, de még tisztázni kell pár apróságot, a végleges szót kedden fogjuk kimondani” – jelezte Tóth László, aki a fiatalokkal való szerződéskötésekről ennyit osztott meg a Borsod Online-nal: „Szóban megállapodtunk a közös folytatásról Polényi Gáborral, Kovács Szilárddal, Bihari Gyulával, Illés Richárddal és Kovács Bencével, remélhetőleg jövő héten aláírjuk a 2013 nyaráig szóló szerződéseket.


Benczésé az utolsó négy meccs

boon | 2010.05.07 11:53
A miskolci kötődésű fiatal szakember másodszor vállalta el a beugró szerepét a DVTK-nál.

Néhány játékostól elköszönnek

eszak | 2010.05.06 17:06
Tóth Lászlótól, a DVTK vezetőedzőjétől megtudtuk, ma volt egy tanácskozás, eszmecsere, amelynek témája volt az is, hogy az elkövetkezendőkben miként osszák meg a feladatokat.
 








hirdet�s