Kedden folytatódik a szegregációs per

Roma kisfiú
Roma kisfiú
Hajdúhadház, Debrecen – Kedden folytatódik a hajdúhadházi szegregációs per. A legutóbbi fejlemény szerint elítéli a roma szülők körében végzett aláírásgyűjtést a pert kezdeményező Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány – derül ki az alapítvány hétfői közleményéből.

Az ügy előzménye, hogy az Alapítvány közérdekű igény-érvényesítési pert indított Hajdúhadház Város Önkormányzata ellen, mert szerintük a város mindkét általános iskolájában szegregálják a cigány gyerekeket.

A március 9-ei tárgyaláson történt váratlan fordulat, amikor is a roma szülők kérték, hogy gyermekeik továbbra is külön tanulhassanak, mivel az iskolaépületek közelebb vannak otthonaikhoz.

A közlemény szerint a tanárok a roma szülőket félrevezetve kezdtek aláírásgyűjtésbe.

A Csúzliba szinte csak cigányok járnak

“A tagiskolákban nem kapnak olyan tanítást, mint a magyar gyerekek. Nem fogják olyan szigorúan őket, és nem jót tanulnak egymástól” – magyarázta egy háromgyermekes, neve elhallgatását kérő roma nő az egyik internetes napilapnak. Elmondása szerint egyfajta felvételi, illetve név alapján döntenek arról, melyik épületbe járhatnak a gyerekek. “Mondjuk, ha Lakatos a neve, akkor biztos, hogy elkülönítik” – vélte a nő.

“A mi családunkat itt elismerik Hadházon, a mi gyerekeinkkel ezt nem nagyon csinálják. Bár a harmadik gyerekem mégis ott ballagott” – mondta a roma nő az egyik tagiskolára célozva, amelybe szerinte csak cigány gyerekek járnak. Szerinte sok cigány szülő hiába reklamál, ha másik épületbe szeretné járatni a gyermekét. A nő azt mondta, köztudott: a tagiskolákban rosszabb az oktatás, jóval kevesebben mennek onnan középiskolába. “Az én fiam megbukott egyszer, a másik évet már itt kezdte, a romák közt” – mesélte.

“Két általános iskola van a városban, mindegyiknek két-két külön tagépülete van, ezekbe szinte csak cigányok járnak. Ráadásul nő a romák aránya, a nem cigány szülők viszik a gyerekeiket Debrecenbe tanulni” – mondta Mohácsi Erzsébet, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) képviselője. A CFCF hamarosan pert indít a romák elkülönítése ügyében Hajdúhadház ellen. Mohácsi szerint ez esetben könnyebb dolguk lesz, mint Miskolcon, mert itt sokkal nyilvánvalóbb a szegregáció. (Az alapítvány ugyanis roma szegregáció miatt, először Miskolc városa ellen indított pert, ezt azonban tavaly elveszítették.) “Hajdúhadházon korábban már többször jártak mediátorok, próbálták megoldani a problémát, de nem jártak sikerrel. Mi azt kérjük, hogy a bíróság állapítsa meg a szegregáció tényét” – mondta Mohácsi Erzsébet.

Kapcsolódó anyagok:

  • „Tanulópénz” a legjobbaknak
  • Bírósággal mondatnák ki…







  • hirdet�s