Kecskemétre kerültek a Segítünk-kupakok

Nagyjából 260 ezer forintnyi értékkel járultak hozzá olvasóink Alex gyógyulásához. Ez derült ki, amikor hétfőn elksírtük az Észak-Magyarország olvasói által gyűjtött kupakokat szállító autót a feldolgozóhoz.

Több mint két tonna műanyag kupak gyűlt össze szerkesztőségünkben, segítő akciónk, azaz olvasóink révén, amit hétfőn raktak teherautóra – órákon át -, majd Kecskemétre szállítottak, egy újrahasznosító telepre.
Festő Alex édesanyjától megtudtuk, a harmadik kijevi őssejtkezelésre már összegyűlt a kétmillió forint a karitatív kezdeményezésben. Süveges Róbert, az újrahasznosítást végző cég vezetője elmondta, a Miskolcról tegnap hozzájuk szállított összesen négy tonna kupak nagyjából 260 ezer forintnyi értéket képvisel.

Ledarálják, átmossák

A teherautót hosszú útján kísérő riportereink által betekintést nyerhettünk a kupakok további sorsába: átvétel után válogatják, ledarálják, átmossák, majd hazai, illetve külföldi cégeknél újrahasznosítják – így készülnek olyan, a háztartásokban gyakran használt műanyag tárgyak, mint például tálcák, poharak, kannák. A cégvezető ennek kapcsán arra kérte mindenkit, aki gyűjt, ne rakjanak a kupakok közé fémkupakot, különösen ne készpénzt.

Alex sorsa

Festő Alex születésekor, mint ismeretes, agyvérzést szenvedett, akkor alakult ki az izomtónus-zavar, emiatt teljesen magatehetetlen. Eddig két úgynevezett őssejt-kezelésen esett át Kijevben, ami látványos javulást hozott állapotában. A következő kezelést ez év júliusára várja a család. Ez és a következő állomás fedezete az országosan zajló gyűjtőakció bevételéből adódik.
A kisfiú édesanyja, Asztalos Andrea meghatódva köszönte meg lapunk, azaz az Észak-Magyarország olvasóinak segítségét. Hozzátette, nem is készpénzre, inkább kupakokra van szükség a továbbiakban is – e tekintetben az egyedüli gondot a szállítás jelenti. Naponta egyébként olykor több száz telefonhívást kap, hova lehet vinni az összegyűjtött műanyagot. A család egyébként nem közvetlenül veszi át a támogatást, a Lions Klubon keresztül zajlik a jótékony akció.

INFO

Egy kilógrammnyi újrahasznosítható kupak ára 65 forint. Ez körülbelül négyszáz üdítősüveg „alkatrészét” jelenti.








hirdet�s