KDSZ – Közgazdászok a Közpolitikában: érthetetlen az oktatási államtitkárnak szóló levél nyilvánosságra hozatala

Budapest, 2012. május 18., péntek (MTI) – A KDSZ – Közgazdászok a Közpolitikában értetlenül áll az előtt, hogy miért tették közzé levelüket a médiában azok a hallgatók, akik korábban az oktatási államtitkárnak személyesen adták át a dokumentumot, majd az egyetemen rendezett fórumon valamennyi kérdésüket feltehették és azokra választ kaptak.

A szervezet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében felidézte, hogy Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára május 16-án részt vett a Corvinus Egyetemen a KDSZ – Közgazdászok a Közpolitikában szervezésében tartott fórumán. A szakpolitikai irányultságú diákszervezet célja a rendezvénnyel az volt, hogy elősegítse a szakmai érveken alapuló párbeszéd megindítását, valamint, hogy lehetőséget adjon a hallgatóságnak arra, hogy a napi sajtóban megjelenő híreken túl, közvetlenül az államtitkártól hiteles válaszokat kapjanak azokra a kérdésekre, amelyek az egyetemi hallgatóságot a tervezett átalakításokkal kapcsolatban leginkább foglalkoztatják – írták.

A szervezet vezetősége és tagsága értetlenül áll az előtt, hogy azok a hallgatók, akik érkezésekor az államtitkárnak levelet adtak át, a fórumon valamennyi kérdésüket feltehették, és azokra válaszokat kaptak, miért tették közzé a levelüket utólag a sajtóban. A KDSZ – Közgazdászok a Közpolitikában álláspontja szerint ez az eljárás méltatlan, s nem lehet tudni, hogy milyen célokat, ambíciókat szolgál – olvasható a tömörülés közleményében.

A tömörülés által kifogásolt, Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói aláírással csütörtökön az MTI-hez eljuttatott levélben többek között az áll: sajnálattal látják, hogy hónapok óta bizonytalanság uralkodik körülöttük. Az egyetem polgárainak azonban joguk van ismerni, hogyan alakul a Corvinus sorsa, és ezt milyen szempontok alapján, kik és mikor döntik el. Kiemelték: tisztában vannak vele, hogy a felsőoktatás megújításakor számos, sok esetben egymással is rivalizáló szempontot kell figyelembe venni, ám hiszik, hogy ilyen mérvű átalakításkor a legfontosabb szempontnak mégiscsak az egyetemi polgárok érdekének kellene lennie.

Bíznak benne, hogy a felsőoktatás jövőjét alakító döntéshozók ezt mindenkor tiszteletben tartják, hogy a magyar felsőoktatás ne csak átalakulhasson, hanem valóban meg is újulhasson – fogalmaztak a levélben. Kitértek arra is, hogy az egyetem nem csak a puszta számokban mérhető eredmények miatt védendő: a Corvinus számos olyan, lelkes diákok által alapított öntevékeny szervezetnek ad otthont, amelyek más egyetemeken nincsenek vagy csak elenyésző számban vannak jelen. A nyílt levelet a közlés szerint a BCE HÖK nevében Kiss Dávid elnök és a Hallgatói Hálózat corvinusos sejtje nevében Kóbor Andrea adta át Hoffmann Rózsának.

– MTI –