ÓKC: Régi-új edző

A fehérgyarmati vereség után lemondott Herczeg Béla, az Ózdi KC vezetőedzője. A klub elnöksége ezt elfogadta, az NB I/B-s bajnokság hátralévő hat mérkőzésén a csapat korábbi trénere, Závodszky István irányítja a piros-kéket.

A régi-új edző érdeklődésünkre elmondta: elsősorban morálisan kell rendet tenni a játékosoknál, és becsületesen befejezni az idényt. Arra már Závodszky István is kevés esélyt lát, hogy a csapat a dobogón zárja a keleti csoportot, de ettől függetlenül a támogatók és a szurkolók felé mindent meg kell tennie az együttesnek, hogy a lehető legjobb pozícióban végezzen. A folytatásról szólva az ÓKC edzője elmondta: egyelőre csak a hátralévő másfél hónapra vállalta el a feladatot, mert úgy érezte, hogy az ózdi kézilabdázást kötelessége segíteni, az esetleges későbbi folytatás a jövő zenéje.

ME