KBSC: „Két, hasonló képességű gárda fog összecsapni”

Kazincbarcika – A labdarúgó NB II, 19. fordulójában vasárnap a Békéscsabát fogadja a Kazincbarcikai SC.

Kazincbarcikai SC – Békéscsaba 1912 Előre (Putnok, vasárnap, 13.00)

Gálhidi György, a KBSC vezetőedzője: – Hál’ istennek egy nagyon erős Győr otthonában szereztünk egy pontot a múlt héten, némi szerencsével, de ez benne van a labdarúgásban. Az utolsó négy őszi fordulóra négy nagyon kemény dió jutott nekünk, négy, nagyon jól felkészített, erős együttes az ellenfelünk. A második ebben a sorban az a Békéscsaba, amely szervezett alakulat, remekül felépített játékosokkal. Ha megnézzük a két csapat statisztikáját, akkor nagyjából ugyan­olyan, ugyanannyi gólt lőtt és ugyanannyit kapott a Békéscsaba és mi is. Öt ponttal többet gyűjtöttek tőlünk, de úgy gondolom, hogy két, hasonló képességű gárda fog összecsapni. Éppen ezért apróságok dönthetnek a pontok sorsáról, még az is benne van, hogy csupán egyetlen gólocska. Férfias, harcos meccsre számítok. A két legjobb támadónk, Olasz és Lukács továbbra is sérült, velük még nem számolhatok.

Az említett csatárokon túl a KBSC-ben Krausz még fizikálisan nincs rendben, és Kovács O. is sérüléssel bajlódott, de már teljes értékű munkát végez, ugyanakkor a bevethetőek táborát gyarapítja Gábor L.

A várható kezdőcsapat: Somodi (Fila) – Palmes, Heil, Fótyik, Mikló – Toma Oltean, Kiss B. – Tóth L., Szabó L., Kanalos.

ÉM