Friss hírek

2008.09.16. 16:51

Átadták az ideiglenes légimentő bázist Szolnokon

<p>Átadták kedden az ideiglenes helikopteres légimentő bázist kedden, Szolnokon, a Magyar Honvédség repülőterén. Így már üzemel a helikopteres légi mentés a dél-alföldi régióban. A légimentők addig maradnak Szolnokon, míg várhatóan december végére el nem készül a szentesi, állandó bázis.</p>

Székely Tamás egészségügyi miniszter a szolnoki bázis átadásán elmondta, hogy az ideiglenes bázis kialakítása 5 millió forint többletterhet jelent, de mindenképpen fontos a régió ellátása szempontjából és nem feleslegesen kiadott pénz.

Túri Péter, a Légimentő Kht. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az elmúlt években fordult a trend: míg korában a légimentők többségében betegszállítási feladatokat láttak el, addig most az esetek 75-80 százalékában az elsődleges mentés a feladatuk. Míg 2005-ben 700, 2006-ban már 1300, 2007-ben pedig 2211 esetük volt a légimentőknek. Idén az első félévben pedig már 1800-szor hívták őket. A hetedik légibázis beüzemelésével a következő időszakban évente 3-3500 közötti esettel számolnak a légimentők.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter az átadáson arról beszélt, hogy a honvédség és az egészségügyi tárca között eddig is hagyományosan jó kapcsolat volt. A megkeresés, hogy Szolnokon legyen az ideiglenes helikopterbázis, az egészségügyi minisztertől érkezett és a kérésnek örömmel eleget tettek.

A szolnokival egyébként most már hét helikopteres légimentő bázis üzemel Magyarországon. A tervek szerint december végén átadják a szentesi, állandó bázist, ami az ideiglenes szolnokit fogja felváltani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!