KBSC: Eljött az idő

Akt.:
A hétközben edzőváltáson keresztül ment Vasas együttesét fogadja a Kazincbarcikai SC az NB II Keleti csoportjában szombaton 15 órától.

Kiprich József, a KBSC vezetőedzője: – Most már eljött az ideje annak, hogy győzelemmel gazdagítsuk pontjaink számát, ellenkező esetben nagyon lemaradunk és baj is érhet minket. A Vasas most kezd összeállni, a fővárosiak célja az NB I, ezért ellenünk nyilván mindent megtesznek a három pont megszerzése érdekében. Nekünk meg az a vágyunk, hogy NB II-esek maradjunk, legalább osztályozós helyre kerüljünk, így nincs más út, diadalmaskodnunk kell. A piros-kékeknél Szapor Gábor lett a vezetőedző, ez számunkra elsülhet jól és rosszul is, de nekünk nem ezzel kell foglalkoznunk. A találkozó sorsát a helyzetkihasználás döntheti el: helyzetünk eddig is bőven adódott, csak az a kérdés, hogy kínálkozó lehetőségeinket értékesítjük-e, vagy sem.

A KBSC-ben Czégel és Nyisalovits sérült, a többiek a tréner rendelkezésére állnak.


A pályán

Kazincbarcikai SC – Vasas (szombat, 15.00)

A sárga-kékek várható együttese: Szabó Á. – Privigyei, Komlósi, Fótyik, Szala – Hornyák, Maicon, Messi, Tátrai – Menougong, Salvador.

Az edző tippje: 2-1.








hirdet�s