KBSC: Egy masszív csapat érkezik

Akt.:
KBSC: Egy masszív csapat érkezik
Az Orosháza ellen hazai pályán játszik a KBSC a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 27. fordulójában. Az összecsapás szombaton 17.30-kor kezdődik.

Szabó János, a KBSC szakvezetője: – A tavasz egyik legmasszívabb együttesét fogadjuk ezen a hétvégén. Ez a ,,masszívság” abban nyilvánul meg, hogy az Orosháza, mind hazai pályán, mind pedig idegenben rendkívül egységes, például a bajnokesélyes Szolnok otthonában is vezetést szereztek. Végig ott tudtak maradni a középmezőnyben az eredményeikkel, nagyobb kisiklások nélkül szerepeltek a szezon második felében. Nincsenek kiemelkedő egyéniségeik, de jó összcsapatteljesítményt nyújtanak. Egy bátor, kezdeményező játékot szeretnék látni a csapattól, olyat, mint amit a Debrecen ellen mutattunk, annál is inkább, mert égetően szükségünk van a három pontra, és csak a győzelem jelenthet megoldást.

A KBSC-ben Toplenszki és Horváth Sz. az eltiltását tölti, míg Kovács P. sérült.

A barcikaiak várható kezdőcsapata: Szabó Á. – Nyitrai, Konate, Komlósi, Nyisalovits – Szabó P., Fehér, Halgas, Horváth B. – Bene, Gomez.
Az edző tippje: 1-0.








hirdet�s