Kazinczy Iskola – Nem féltek, végigcsinálták, győztek

Akt.:
Miskolc – A szülők és a pedagógusok összefogásának köszönheti a győzelmet a Kazinczy Iskola.

A szülők és nevelőtestület tiltakozásának hatására hétfőn lemondott Dávid Enikő, a Miskolci Kazinczy Ferenc Általános Iskola és a Miskolctapolcai tagiskola megbízott igazgatója. Bár mint kiderült, nem önszántából tette ezt.

A tiltakozók tehát elérték céljukat. Hausel Richárdné, az intézmény szülői munkaközösségének elnöke lapunknak azt mondta: nagyon örülnek az eredménynek, csakúgy mint a gyerekek és a pedagógusok. Mint mondta, a szülők összefogása és a tiltakozó akciók megszervezése hatalmas munka volt, de megérte. Az első akciók után Kriza Ákos polgármester behívatta a munkaközösség tagjait, és azt mondta nekik, hogy melléjük áll, és amiben tud, segít nekik, de ne „tüntetgessenek.”

– Mi azonban úgy gondoltuk, hogy akkor van az egésznek értelme, ha végigcsináljuk – fogalmazott az elnök. – Ha mindig félünk valamitől vagy valakitől, akkor soha nem változik semmi. Nincs az a hatalom, ami ilyen összefogás előtt ne hajolt volna meg – tette hozzá.

További részletek a szerdai Észak-Magyarországban.