Színre szín: igazi pompa az idei Kolorfesztiválon

Nagy sikerű koncertet adott szombaton este Csík János és zenekara a fesztiválon
Nagy sikerű koncertet adott szombaton este Csík János és zenekara a fesztiválon - © Fotó: Bujdos Tibor
Kazncbarcika – Sokszínűségből jelesre vizsgázott Kazincbarcikán a hét végén az immár 5. Kolorfesztivál.

Ahogy az lenni szokott, akadnak egy közösségi rendezvénynek ellendrukkerei is. Természetes dolog. Nem volt mentes ettől a Kazincbarcikán és környékén múlt héten megkezdődött 5. Kolorfesztivál sem, amely az elmúlt fél évtizedben hagyománnyá nőtte ki magát évről évre színvonalasabb sokszínű programjaival.

Kolorfutottak

A morgóknak „az ország legszínesebb programsorozatának” egyik legnépszerűbb eseménye adott okot nemtetszésük kinyilvánítására: negyedik alkalommal rendezték meg ugyanis a város utcáin a Kolorfutást, amelyen – a meleg ellenére – minden eddiginél nagyobb mezőny jött össze. A morgás oka pedig az volt, hogy erre az időre korlátozták a forgalmat azokon az utakon, utcákon, amelyen a mezőny elhaladt az 5, 10, 15, illetve 21 kilométeres táv teljesítése során. Remélhetőleg hamar elpárolgott a bosszankodók rosszkedve, hiszen egy igazán pompás sporteseménynek lehettek tanúi.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

A Miskolcról érkező Istvánt nem nagyon érdekelte a morgók morgása, a futásra, ezúttal a 10,5 kilométerre koncentrált. Mint mesélte, eddig minden alkalommal eljött, mert már az elsőre megszerette a Kolorfutást.

„Dilemmáztam, melyik távon induljak, végül is a középsőt választottam. Ebben a melegben az is elegendő. Sikerült olyan időt elérnem, ami a mostani felkészültségemnek megfelelő. Nagyon örülök, hogy létezik a Kolorfutás, és remélem, még sokszor eljöhetek ide futni egy jót.”

Zenei sokszínűség

A Kolorfesztivál amúgy éppen ezen a hétvégén váltott át csúcstempóba. Pénteken este Deniz nagyzenekaros élő koncertjével, valamint a Halott Pénz fellépésével kezdődtek meg a „feszt” könnyű­zenei programjai. Az egész estés bulin több ezren tomboltak együtt az új generációs zenekarok legjobb slágereire.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

A Csónakázó tavi nagyszínpadon szombaton este aztán előbb Herczku Ági és a Banda, sötétedés után pedig az ugyancsak nagy közönséget vonzó Csík Zenekar várta a népzene szerelmeseit. Vasárnap este ugyanott már a rock fanjai voltak jelen: a Piramis együttes maradéka más zenészekkel kiegészülve hangolta a régi nagy slágerek felidézésével a rockereket, aztán a P. Mobil lépett a színpadra, hogy egy fergeteges koncerten bizonyítsa, hogy „a rock örök és elpusztíthatatlan”.

Legálisan falra festhettek

A Kolorfesztivál sokszínűségére jó példa volt a Jókai Szakközépiskola udvarán megrendezett Grafitti Jam, ahol 27 különböző méretű fal állt a fiatal művészek rendelkezésére, hogy kibontakozzanak.

Az elkészült graffitik témájával kapcsolatban nem volt megkötés, így a fiatalok munkájának kizárólag a képzelet szabott határt. Graffitizni egyénileg és csoportosan is várták a színezni vágyókat, az alkotásokhoz pedig a felületen túl a festéket is a Kolorfesztivál biztosította, de aki ragaszkodott a megszokott márkákhoz, színekhez, hozhatta a sajátját is.

Az épület falain túl lehetőség volt garázsok festésére, ezek is – akárcsak a falak festése – szigorú szabályokhoz voltak kötve. A festéshez szükséges felületek lefoglalásához előzetes regisztrációra volt szükség, de a szervezők rugalmasak voltak, így lehetőséget biztosítottak az újonnan érkezők számára is.

Szaniszló Bálint



Kazincbarcika.
BOON.HU






hirdetés