Súlyos balesetek Borsodban

Akt.:
Súlyos balesetek Borsodban
Súlyos balesetek Borsodban - © Fotó: police.hu
Miskolc – A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2017. július 29-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

Egy 42 éves ungvári férfi közlekedett egy Mercedes típusú kistehergépkocsival Zemplénagárdról Dámóc felé 2017. július 29-én 4 óra körül. A sofőr az egyenes útszakaszon feltehetően elaludt és lehaladt az útról, ahol egy vastag átmérőjű fának csapódva, oldalára borulva állt meg. A baleset során a sofőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

mercedes_650

Egy 36 éves mályi férfi közlekedett Emőd irányába a 3-as számú főúton ittas állapotban egy Aprilla típusú motorkerékpárral 2017. június 29-én 9 óra 50 perckor. A motoros kanyarodása során nem vette figyelembe, hogy járműve előzését egy Ford típusú személygépjármű már megkezdte és a járművek érintőlegesen összeütköztek. A baleset során a motort vezető férfinak könnyű sérülése keletkezett.

aprilla_650

Egy 38 éves berentei lakos közlekedett Múcsony felől Kazincbarcika irányába egy Volkswagen típusú személygépjárművel 2017. július 29-én 10 óra 10 perckor. A sofőr egy útkereszteződésben nem biztosított kanyarodása során elsőbbséget egy egyenesen továbbhaladó személygépjármű sofőrje részére és összeütköztek. A baleset során egy személyt súlyos sérülésekkel szállítottak a mentőszolgálat munkatársai kórházba.

vw_650

A fenti eseteken túlmenően anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset tizenegy esetben jutott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tudomására.

A rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét a KRESZ szabályainak mindenkori betartására, valamint arra, hogy aki ittasan, illetve más bódító hatású szer hatálya alatt vezet elfogadhatatlan kockázatot vállal és mások életét is veszélyeztet. Fontos továbbá azt is hangsúlyozni, hogy a melegben a reakcióidő nő, a fáradékonyság fokozódhat, így csak kipihent állapotban induljanak útnak. Vigyázzunk egymásra, hiszen mindenkit hazavárnak!

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Kazincbarcika.
BOON.HU






hirdetés