2012.02.7 17:46; Frissítve: 2012.02.7 17:47


Hívás: inkább a hideg hajlékokból

Hívás: inkább a hideg hajlékokból Hívás: inkább a hideg hajlékokból
Miskolc – A hétvégén napi 10-12-szer csörgött a miskolci központú krízisautó telefonja.

Jóllehet a szolgálatot kizárólag a krízishelyzetbe került, fedél nélkül élők megsegítésére tartják fenn, a segítségkérés otthonukban fázó, éhező emberektől érkezett – egy bejelentés sem volt közterületen krízishelyzetbe került hajléktalanokról. Leggyakrabban Miskolcról hívták őket, de Pereces-Erenyőből, az emődi Karola-tanyáról, Encsről is – tudtuk meg Duberné Dunaveczki Évától, a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetőjétől. Hozzátette: többnyire olyanok kértek segítséget, akik a rendkívüli időjárás nélkül is bajban lettek volna.

Csak gyorssegély

Gyorssegélyként konzerveket, tűzifát, takarót, ruhaneműt vittek a megadott címekre, de minthogy lehetőségeik korlátozottak, s igazából a hajléktalanellátás a feladatuk, a hosszabb távú segítségnyújtás érdekében értesítették az önkormányzatokat, illetve Miskolcon az illetékes családsegítő szolgálatokat. Így került képbe például a Tapolcára vezető út közelében egy nehezen megközelíthető helyen lakó család, akik két gyermekkel indultak neki a télnek tüzelő és élelmiszer-tartalék nélkül.

Nem a hajléktalanoktól

Duberné Dunaveczki Éva szerint azért nem kapnak hívásokat a hajléktalanokról mert egyre kevesebb az utcán, közterületen tartózkodó hajléktalan, és több szervezet is melegedő helyiségeket nyitott a rászorulók számára. A Vöröskereszt Utcai Gondozó Szolgálata napi 16 órában, hétvégén a mozgó utcai szolgálattal kiegészülve igyekszik ellátni az utcán tartózkodó hajléktalanokat forró teával, szendviccsel és takaróval, de hasonló a helyzet például Kazincbarcikán. A miskolci Hajléktalanokat Gondozó Központban – mely közel 300 férőhellyel rendelkezik – is jóval többen, 340-350-en húzzák meg magukat, és sokat jelent, hogy éjszakára a közlekedési társaságok is nyitva tartják a várótermeiket.

ÉM-SzK


Telefonon

A Vöröskereszt által biztosított krízisszámon az egész megye területéről fogadják a hívásokat a nap 24 órájában a fedél nélkül élő, krízishelyzetbe került emberekkel kapcsolatban. A telefonszám: 06/46/323-260.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Kazincbarcika.
boon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Kazincbarcika
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása