Halálos baleset és tűz Borsodban

Akt.:
Halálos baleset és tűz Borsodban
© Fotó: BOON
Borsod-Abaúj-Zemplén – A katasztrófavédelem és az Országos Mentőszolgálat szóvivőinek tájékoztatása szerint a keddi halálos baleset és a szerda reggeli tűzeseten kívül nem történt a megyében jelentősebb esemény.

A rendőrség ügyeletesének közleménye szerint:

Az Edelényi- és a Miskolci Rendőrkapitányság október 31-én járművezetés az eltiltás hatálya alatt, illetve tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt egy-egy személlyel szemben indított szabálysértési eljárást. A szabálysértőket a járőrök előállították, majd őrizetbe vették. A rendőrkapitányságok a szabálysértési őrizetbe vett személyeket gyorsított eljárásban, 72 órán belül állítják bíróság elé.

Ideiglenes megelőző távoltartást a kazincbarcikai-, az edelényi- és a mezőkövesdi járőrök egy-egy férfival szemben alkalmaztak hozzátartozók közötti erőszak miatt.

Fotó: BOON Fotó: BOON ©

A fenti eseteken túlmenően az elmúlt 24 órában a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai egy, elfogatóparancs hatálya alatt álló, körözött személyt fogtak el és vettek bűnügyi őrizetbe.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt 24 órában egy halállal és négy személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset történt, míg anyagi kárral járó ütközés további tíz esetben jutott a rendőrség tudomására.

– ÉM –


Tragédia Miskolc határában: többen életüket vesztették egy frontális ütközésben
Miskolc - Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Miskolc határában a 306-os elkerülő úton kedden délután. A helyszínen szerzett információink szerint egy nyerges kamion haladt a felsőzsolcai csomópont irányába a Repülőtéri út felől, amikor a teherfuvarozó pótkocsija lekapcsolódott a helyé...

Illusztráció - nyugat.hu
Ózd - Szerda hajnalban teljes terjedelmében lángolt egy negyvennyolc négyzetméter alapterületű családi ház tizenhat négyzetméteres szobája Ózdon, a Vasút utcában. Az ózdi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral gyorsan eloltották a tüzet, amely átterjedt az előszoba és a konyha egy részére is. Az eset...



Kazincbarcika.
BOON.HU






hirdetés