A férfi röplabda NB I-ben eddig egy-egy találkozót tudott le mind a két csapat: a Nyíregyházi FRK – miként az várható volt – 3:0-s vereséget szenvedett Dunaújvárosban a Dunaferrtől, míg a Vegyész – miként arra szintén számítani lehetett – hazai környezetben 3:0-ra verte a Sümegi RE-t. „Mennyire elégedett az első fordulóban nyújtott teljesítménnyel?” – kérdeztük Dudás Andrást, az észak-borsodiak trénerét.
– Mindig nehéz a szezonkezdet, hol ilyen, hol olyan okoknál fogva, ezért lehetnek buktatói. Például az, hogy a csapat miként tud felpörögni az éles meccsre, az éles szituációkra. Ekkor még kérdés az ellenfelek ereje is, amire most jobban kell figyelni a lezajlott átszervezés miatt. Végül is problémamentesen győztük le a Sümeget, annak ellenére, hogy a második szettben volt egy időszak, amikor át tudták venni a vezetést. Azóta a dunántúliak már játszottak mérkőzést, azon játszmát raboltak a Dágtól, ami mutatja, hogy jobbak is lehetnek.
Dudás András elmondta, Lehóczky L. betegsége után éppen gyógyulófélben van, de iskolai, illetve munkahelyi elfoglaltságok miatt a hétközi foglalkozásokon nem tudnak teljes létszámban edzeni.
– A tavalyi szezon is így telt, szóval nem újdonság, hogy nehéz összeegyeztetni a röplabdát a magánélettel. Ez különböző edzettségi állapotot eredményez a játékosoknál, amit valahogy úgy kell „összefésülni”, hogy a ebből a pályán minél kevesebb látszódjon. Remélem, Nyíregyházán sem fog. Valamikor rangadókat vítunk a szabolcsiakkal, legutóbb két évaddal ezelőtt találkoztunk, az akkor másodosztálynak számító NB I-ben, és nem igazán voltunk egy súlycsoportban, hiszen nyertünk. Rutinos röplabdásai vannak az NyFRK-nak, nem szabad, hogy elaltassanak bennünket a tili-toli játékkal, hogy kibontakozzanak. A terem adottságait nyitásban, feladásban meg kell majd szoknunk, hiszen a mi kis csarnokunk után az óriási Bujtosi komplexumban lépünk parkettre, bízom benne, hogy erre pár labdamenet elég lesz.
Egy játékost igazolt a Vegyész a holtszezonban, a Dunaferrtől Bokor Eleket, akiről eképpen vélekedett Dudás András: „Óvatosan, visszafogottan kezdett a Sümeg ellen, ám amikor kellett, és szükség volt rá, elengedte a kezét, ász értékű nyitásokat csinált. Egy jó hozzáállású, pozitív kisugárzású embert ismertünk meg benne, aki idővel még többet tud majd vállalni, még jobban összeszokik a csapattal, leginkább a feladóval.”
- MI -