Bánhorváti-KBSC: Lehetőség adódott, meglépték

Akt.:
Ideiglenesen Kazincbarcikán játszik a közös csapat
Ideiglenesen Kazincbarcikán játszik a közös csapat
Bánhorváti – A Bánhorváti-KBSC csapata jelenleg a harmadik helyen áll a megyei I. osztály táblázatán.

A megyei I. osztályban szereplő Bánhorváti Sportegyesület idén nyáron közölte közösségi oldalán, hogy „Az egyesület fuzionált a KBSC NB II-es csapatával, így mint Barcika fiókcsapata indulunk a megye I-es bajnokságban.” A hivatalos cég­adatok szerint a BSE tulajdonrészt vásárolt a KBSC FC Kft.-ben, bevitte a megyei I-es jogát a gazdasági társaságba, amire a szabályok lehetőséget adtak, így minden labdarúgó a KBSC FC Kft. igazolt játékosa lett.

Rutinosabbak is

– A legfontosabb cél ezzel a fúzióval az volt, hogy megyei I-ben minél több saját nevelésű, a rendszerünkben lévő fiatalnak játéklehetőséget tudjunk biztosítani, akikben még benne van a magasabb osztályban való szereplés lehetősége, ugyanakkor ehhez felnőtt meccseken kellene pályára lépniük hétről-hétre – mondta lapunknak Kádár Zsolt, a KBSC sportigazgatója. – A keret vegyes, ezen fiatalok mellett vannak olyan labdarúgók is a csapatban, akik annak idején Barcikán nevelkedtek, és rutinjukkal, tapasztalatukkal újra segítenek. Ilyen például Botló Ádám, Kovács Péter, vagy Máthé Gergő, akik voltak NB III-asok, NB II-esek a KBSC színeiben. Régóta jó a kapcsolatunk Bánhorváti volt polgármesterével, Demeter Zoltán országgyűlési képviselő úrral, aki évtizedek óta nagy támogatója a focinak, vezeti a klubot. Ismertük egymás elképzeléseit, emberileg és szakmailag is, kézenfekvő volt, ha lehetőség van rá, akkor ezt a lépést tegyük meg.

Hetek óta nincs

Arról, hogy milyen a fogadtatás, akár „belül”, akár a többi megyei I-es szereplő részéről, a sportigazgató az alábbiakat nyilatkozta.

– A mi részünkről abszolút pozitívak a tapasztalatok, azok a labdarúgók is egyre jobban erősödnek bele a bajnokságba, egyre jobban felveszik a ritmust, akik korábban csak ifjúsági meccseken léptek pályára – fogalmazott Kádár Zsolt. – Jól kezeli, és fogja össze a társaságot Mátyás József edző, aki a KBSC U19-cel is dolgozott, és akinek a családi gyökerei Bánhorvátiban vannak. Az edzéslátogatottság jó, heti három alkalommal tréningezik a csapat, Barcikán. Úgy érzem, a megyei I-es közeg is elfogadta a helyzetet, a közös jelenlétünket, akkor kaptunk néha negatív véleményeket, amikor pár alkalommal egy-két profi visszajátszott az NB II-es csapatból, amire egyébként a szabályok lehetőséget adnak. Ezekre a lépésekre azért került sor, mert az adott játékos az NB II-ben kevés szerepet kapott, vagy azért, mert valaki eltiltott volt, vagy éppen sérülésből jött vissza, és szüksége volt a meccsre. De ilyen már hetek óta nem történt, a sérüléshullám miatt egyáltalán nincs visszajátszó a megyei I-be. Nem az a cél, mint már jeleztem, hogy a biztos győzelem miatt valakit, valakiket lejátszassunk, nem szeretnénk ily módon befolyásolni egy eredményt, adott esetben a bajnokság végeredményét. Ismétlem: leginkább a fiataloknak, a 2000-es, 1999-es korosztálynak akarunk folyamatos lehetőséget biztosítani, felnőtt szinten.

Rövid távon nem cél

A Bánhorváti-KBSC jelenleg harmadik a megyei I. osztály táblázatán, az Ózdi FC, illetve a Bőcs KSC mögött, így akár az is kérdés lehet: fel akarnak jutni az NB III-ba?

– Egyelőre, rövid távon nem gondolkodunk abban, hogy ez a csapat esetleg NB III-as legyen – hangsúlyozta Kádár Zsolt. – A két legfontosabb dolog a stabilitás, illetve, hogy itteni, környékbeli fiatalok játszanak a csapatban. Természetesen nem lehet, lesz mindenki NB II-es futballista, ha valakit a tudása arra predesztinál, hogy a megyei I-ben legyen labdarúgó, akkor erre, saját klubon belül biztosítunk neki lehetőséget.

ÉM-MI


Megújul a pálya

A csapat néhány hete már nem Bánhorvátiban, hanem a barcikai Pete András stadionban fogadja ellenfeleit. Tehetik, hiszen az a komplexum az NB II-es feltételeknek nem felel meg, kihasználatlan, mert a „nagy” KBSC Putnokon játssza hazai másodosztályú mérkőzéseit.

– Azért vittük Barcikára a megyei I-es meccseket, mert a Bánhorváti pálya nincs jó állapotban, amelynek a rekonstrukciója hamarosan elindul – árulta el Kádár Zsolt. – A csapat ott is edz addig, amíg a hazai létesítmény nem kerül megfelelő állapotba, előre láthatóan jövő nyárig. Utána ismét tudják élvezni a meccseket a település lakói, a szurkolók. A projektben szerepel lelátó építés, új kispadok kialakítása, öntözőrendszer megépítése és gyepfelújítás.


IMG_2253
Felsőzsolca, Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 15. fordulójában egy meccset játszottak vasárnap. BTE Felsőzsolca – Bogács Thermálfürdő 1-1 (1-1) Felsőzsolca, 150 néző. V.: Siroki. Felsőzsolca: Gável – Kupcsik (Tirk), Szárnya, Szala, Lippai, Láposi (Kovács), Tóth K., Hegedűs, Boros, Dávid,...

„Az eleje döcögött, de a végére sima lett”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 15. fordulójában szombaton öt mérkőzést rendeztek meg. Encs – Szerencs 3-0 (0-0) Encs, 90 néző. V.: Séra. Encs: Éliás – Molnár L. (Varga), Vígh (Tarr), Lencsés, Rakaczki M. (Gregó), Kerekes, Kádár, Hankó, Kontra, Molnár J. (Ferenczi), Fülöp (Havas). Edző:...



Kazincbarcika.
BOON.HU






hirdetés