Kazincbarcika még színesebb város lesz

Akt.:
Idén is várják divatbemutatóval az érdeklődőket
Idén is várják divatbemutatóval az érdeklődőket
Kazincbarcika – Charlie, Miklósa Erika, Demjén Ferenc, Koncz Zsuzsa – néhányan azok közül, akik „beszínezik” a fesztivált.

Augusztusban mindenképp érdemes ellátogatni Kazincbarcikára, ahol immár harmadik alkalommal rendezik meg a Kolorfesztivált. A program kiváló bizonyíték arra, hogy Kazincbarcika színes város, hiszen az összművészeti rendezvénysorozaton többek között könnyű- és komolyzenei, képzőművészeti, táncos, színházi, sport-, valamint gasztronómiai attrakciókkal várják a vendégeket.

Megyei vadásznap

Borsod-Abaúj-Zemplén megye harmadik legnépesebb városa Kazincbarcika, a régió egyik legdinamikusabban fejlődő települése, amely a Kolorcity-koncepció jegyében az ország legszínesebb régiójaként kívánja meghatározni önmagát. Ehhez kapcsolódik a térség nagyszabású, összművészeti eseménysorozata, a Kolorfesztivál, amely 2013 óta szintén hozzájárul az imázsváltáshoz.

Az augusztus 11-e és 29-e között megrendezendő III. Kolorfesztiválon folyamatosak lesznek a koncertek, streetart-akciók, kisvonatos városnéző túrák, a Csónakázó-tónál pedig Kolorpiknikre invitálják a családokat. Augusztus 15-én megyei vadásznappal, 16-án Kolorfutással, augusztus 28-án este pedig divatbemutatóval várják az érdeklődőket, ahol a fesztiválhoz kapcsolódva meghirdetett ökodizájn-pályázatra beérkezett legjobb fából és papírból készült ruhákat mutatják be.

divatbemutatoval-az-erdek

Az ingyenes programok mellett számos koncert, előadás szórakoztatja majd a közönséget. Olyan nevek lépnek fel, mint Demjén Ferenc, Charlie, Koncz Zsuzsa, Miklósa Erika, Bereczki Zoltán, St. Martin, az ExperiDance, a L’art pour l’art Társulat, a 100 Tagú Cigányzenekar; de Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás főszereplésével a Bagoly és Cica című színdarabot is láthatja a közönség. A kicsiknek pedig a Kolor Mesekuckóban a Pöttöm Panna mesebalett-tel kedveskednek a szervezők.

Az ingyenes koncertek közül érdemes megemlíteni a Balkán Fanatikot, a HoneyBeast együttest, Majka és Curtis live produkcióját, Rúzsa Magdit vagy éppen a fiatalok körében népszerű Wellhellót.

Városfelfedezés

A programok mellett érdemes felfedezni Kazincbarcikát is, egy sétát tenni a megújult belvárosban, valamint a Csónakázó-tónál, ahol a fesztivál ideje alatt számos szabadtéri program zajlik majd.

az-unikornis-a-szigeten-is-turnezik-foto

Eddig tizenöt kazincbarcikai köz- és társasházi épület homlokzatán helyeztek el óriási festményeket az utóbbi két évben, továbbá két új köztéri alkotása is van a településnek, amelyet sokan csak a szobrok városaként emlegetnek. Mindkét szobor Szőke Gábor Miklós képzőművész alkotása. A monumentális Kínai sárkány a település Fő terén látható, a Színes unikornis pedig – amelyet idén is kiállítanak a Sziget Fesztiválon – a város egyik körforgalmában áll. Az installáció tavaly egy internetes szavazáson elnyerte az ország legszebb körforgalma címet.

ÉM-NSZR