2018.02.10. 18:31
A dinamikus fejlődés jegyében Kazincbarcikán
Kazincbarcika - Átalakult és megerősödött a Kazincbarcikai Ördögök SE elnöksége.
Kazincbarcika - Átalakult és megerősödött a Kazincbarcikai Ördögök SE elnöksége.
A 2017-es esztendő egyértelműen a fejlődés jegyében telt el az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő egyesületnél, mely jelenleg három – futsal, floorball, jégkorong – szakosztállyal dolgozik.
Szatmári Gergő ügyvezető felvázolta a jövő terveit; részletesen szólt arról, hogy melyik szakosztálynál milyen fejlesztési terveik vannak. Ebből egyértelműen kiderült, hogy a klubnál tevékenykedők egy olyan dinamikusan felívelő pályára kívánják állítani az Ördögöket, mely mögé egy komoly stratégiai terv és lelkes szakemberek kellenek. Így a klub átalakította és a célokhoz igazította vezetését, hogy mind humán oldalról, mind sportszakmai tekintetben ütősek legyenek.
Tagok, feladatok
Az elnök továbbra is Bozsik György, az ügyvezető pedig Szatmári Gergő lesz, akik garantálják a biztos hátteret, a kiegyensúlyozott és stabil működést. Molnár Gábor személyében alelnöknek egy olyan fiatal, agilis, a térségből és a városból indult profi labdarúgót választottak, aki elsősorban példaképe lehet a jövő sportolóinak. Az új elnökségben a sportszakmai igazgató Viszlai István lett, aki óriási tapasztalattal bír a diák-, tömeg- és versenysport területén. A jelenleg futó és új projektek megfelelő gondozásában Fábián Zoltán titkár munkája elengedhetetlen, mint ahogy a klub marketing- és kommunikációs tevékenysége egy új elnökségi tag, Göndör Judit feladatköre lesz. Az egyesület amellett, hogy hamarosan elindítja egyedülálló, a helyi sportegyesületek és oktatási intézmények által egyöntetűen támogatott sportprogramját, egy új szakágat is bevezet, így Demeter Zsuzsa futsal női szakágvezetőként lett az elnökség tagja. A férfiszakágért és az utánpótlásért továbbra is Badalik Szabolcs felel. Bodnár László neve is ismerősen cseng sportberkekben, a 46-szoros magyar válogatott labdarúgó a felnőttfutsalcsapat tagja, és tapasztalataival, valamint kapcsolatrendszerével segíti a jövőben a Kazincbarcikai Ördögök Sportegyesület munkáját.
- ÉM -
A Kazincbarcikai Ördögök SE elnöksége
Elnök: Bozsik György
Ügyvezető: Szatmári Gergő
Elnökségi tagok
Molnár Gábor alelnök
Fábián Zoltán titkár
Viszlai István sportszakmai igazgató
Badalik Szabolcs férfi- és utánpótlás-szakágvezető
Demeter Zsuzsa női szakágvezető
Bodnár László
Göndör Judit marketing- és kommunikációs vezető