Kátyúztak, utat festettek Miskolcon

Akt.:
Kátyúztak, utat festettek Miskolcon
Miskolc – November végén zárultak Miskolcon az út­javítási munkák.

A feladatért felelős Miskolci Városgazda Kft. november végén zárta az idei kátyúmentesítési munkáit, az aszfalt- és zúzalékos utak javítását, valamint útburkolati jelek festését is – tudtuk meg dr. Schweickhardt Gyula ügyvezető igazgatótól.

„A kedvezőtlen időjárás miatt tavalyról áthúzódó munkálatok keretében idén április 30-ig 7 helyen 274 kátyú megszüntetése történt meg. Az elvégzett munka értéke nettó 12 millió forint volt” – tette hozzá.

Száraz időben könnyebb volt

Miskolc önkormányzati kezelésű, szilárd burkolattal ellátott úthálózatának idei kátyúzási munkálatai júniusban kezdődtek el. „Ebben elsőbbséget élvezett a főközlekedési útvonalak – buszútvonalak, nagy forgalmú utak – hibáinak javítása. A mellékutak javításánál a lakossági bejelentéseket és az útellenőri jelzéseket vettük figyelembe – hangsúlyozta dr. Schweickhardt Gyula. – A szárazabb, kedvező időjárásnak köszönhetően a munkálatokat egészen november végéig ki tudtuk tolni… Az elvégzett munka értéke nettó 111,623 millió forint volt.

Az ügyvezető igazgatótól megtudtuk, hogy ugyancsak júniusban kezdődtek a miskolci önkormányzat kezelésében lévő zúzalékos úthálózat javítási munkálatai. A javítandó utcák listája a lakossági bejelentések és útellenőri jelzések alapján lett összeállítva.

Több ezer tonna zúzalék

A zúzalékos utak javítási munkái novemberben ugyancsak lezárultak. „Összesen 58 265 négyzetméteren javítottunk, 68 helyszínen. Ehhez 2393 tonna zúzalékot használtunk fel. Az elvégzett munka ellenértéke pedig meghaladja a nettó 30 millió forintot.

A balesetveszélyes helyeken

Az önkormányzat kezelésében lévő szilárd burkolatú úthálózaton az útburkolati jelek festése is nyár elején kezdődött meg.

Az útburkolati jelek festési listája az önkormányzattal történt egyeztetést követően készült el, és a balesetveszélyes­­­­, megkopott festésű helyszínek mellett igazodott a lakossági igényekhez is. „Az idei évben a legtöbb panasz a kopott, balesetveszélyes gyalogátkelőhelyekkel kapcsolatban érkezett. Ezek felújító festése is megtörtént novemberig” – hangsúlyozta dr. Schweickhardt Gyula.

Gépi és kézi festés összességében 10 796 négyzetméteren történt meg, 213 helyszínen. Az elvégzett munka ellenértéke nettó 19,244 millió forint.

– Szaniszló Bálint –


Kátyús adatok

– 2309 darab kátyút szüntettek meg

– 10176,38 négyzetméter kijavított felület

– 825,5 köbméter felhasznált javítóanyag

– 171 helyszín

– 111,623 millió forint az elvégzett munka értéke









hirdet�s