Magyarország

2010.10.20. 15:09

Egyelőre nem tudni, mikorra áll helyre a vonatközlekedés Kiskunlacházánál

<p>Egyelőre nem tudják megmondani a szakemberek, mikorra állhat helyre a vonatközlekedés a kiskunlacházi vonatbaleset helyszínénél. Megrongálódott ugyanis a vasúti pálya egy 300 méteres szakaszon - olvasható a MÁVINFORM közleményében.</p>

Közben a katasztrófavédelem munkatársai próbálják azonosítani az egyik megsérült tartályból csöpögő anyagot. A mozdonyvezető a helyszínen meghalt.

A közlemény szerint a baleset Délegyháza és Kiskunlacháza között történt, nem sokkal kedden délelőtt 11 óra után. A fénysorompó piros jelzése ellenére egy sóderszállító kamion a sínekre hajtott, ahol összeütközött a Budapest felé tartó tehervonattal. A kamion és a tehervonat mozdonya a vasút melletti árokba borult. A mozdonyvezető a helyszínen meghalt, a kamion sofőrje pedig súlyosan megsérült. Az első hírekkel ellentétben nem három, hanem két tehervagon siklott ki és a mozdony. A Független Hírügynökség úgy tudja: összesen 19 kocsiból állt a szerelvény, 17 ezek közül a sínen maradt.

Az egyik tartályból - amely a rajta lévő jelzés szerint üres volt - ismeretlen anyag kezdett szivárogni, amelyet a katasztrófavédelem szakemberei megpróbálnak beazonosítani. Töttős Györgyi, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a mentés vezetője biztonsági okokból 200 méteres körzetben úgynevezett védőövezetet jelölt ki. Az ismeretlen anyagból egyébként robbanásveszélyes gőz és gáz nem képződött.

Ezen a szakaszon most nem járnak vonatok. Az utasoknak Délegyháza és Kiskunlacháza között vonatpótló autóbuszra kell átszállniuk, emiatt 30 perces késésekkel lehet számolni. A szakemberek egyelőre nem tudják megmondani, mikorra állhat helyre a közlekedés, mert a vasúti pálya 300 méteren megrongálódott.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!