Katasztrófa helyzet a Tolcsva-patak völgyében

Négy településen több mint száz házat öntött el a hegyekből lefolyó esővíz, valamint a megduzzadt vízfolyások a Tolcsva-patak völgyében a Zempléni-hegységben. Tolcsván négy családot kellett kitelepíteni, vélhetően Vámosújfalun is szükség lesz hasonló intézkedésekre.

Tolcsván a szőlőhegyekről leömlő csapadékvíz öntött el házakat, négy családnak el kellett hagynia otthonát – közölte a Független Hírügynökséggel Kiss István alezredes, a katasztrófavédelem sárospataki kirendeltségének vezetője. Mint hozzátette: az értékek mentésében, a vízelvezetésben a helyi önkéntes tűzoltók segédkeznek.

Erdőhorvátiban ugyancsak küzdenek a kiáradt Egres-patak okozta vízzel. Soltész Árpád polgármester arról tájékoztatott, hogy munkagépekkel és önkéntesekkel próbálják meggátolni a nagyobb károk keletkezését, mindeddig kevés sikerrel.

Vámosújfalun négy utcát öntött el a víz, ott ugyancsak szükség lehet 2-3 család kitelepítésére – közölte Felházi József polgármester. Mint hozzátette, várják a homokzsákokat, a vízelvezetésben, valamint a bajba jutott családok értékeinek mentésében 50-60 ember vesz részt.

Komlóskán a ruszin parkot, a helyi szövetkezet épületét, önkormányzati utakat és házakat, pincéket is elöntött a kiáradt patak. Köteles László polgármester azt mondta: a falut egyetlen úton lehet megközelíteni, ami közúti járművel járhatatlan.








hirdet�s