Katalán válság – Alapjogokért Központ: pacifikálódik a helyzet

Katalán válság – Alapjogokért Központ: pacifikálódik a helyzet
© Illusztráció
Budapest – Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint Katalóniában kezd pacifikálódni a helyzet, a dolgok kezdenek visszatérni békés kerékvágásba.

Kovács István az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában azt mondta: sokan azt hiszik, hogy Katalónia egységes és mindenki forrong, ehhez képest a hétvégén egyetlen tüntetést szerveztek, azt is az egységpártiak.

A szakértő kitért arra is, hogy Katalónia többsége hagyományosan nem függetlenségpárti. Egy friss közvélemény-kutatásban is nagyjából 30 százalék támogatta az elszakadást – jegyezte meg.

Kovács István szerint politikailag sokkal aktívabbak az egységpártiak. Most mindenki várja a december 21-i választásokat, amelyen a szakadár pártok is indulni fognak.

Az Alapjogokért Központ vezetőjét arról is kérdezték, hogy Carles Puigdemont leváltott katalán elnök kedden kijelentette: nem kér politikai menedékjogot Belgiumban. Kovács István azt mondta: nem hiszi, hogy bármelyik uniós tagállam menekültstátuszt garantálna a katalán vezetőknek.

Ugyanis – mint kifejtette – a katalán függetlenséggel kapcsolatos lépéseket továbbra is spanyol belügynek tekintik. Ráadásul olyan spanyol állampolgárokról van szó, akik ellen büntetőeljárás van folyamatban, nem jogtalanul üldözik őket, hanem a spanyol alkotmányos jogszabályokkal összhangban lépnek fel ellenük – fejtette ki a szakértő.

– MTI –