Kártyával mennek a menzára

Kártyával mennek a menzára
Tiszaújváros, Miskolc – Aki fizet, az ehet. A kártyás rendszer kiszűri a bliccelőket. Újfajta étkezési rendszert vezettek be Tiszaújvárosban az önkormányzati iskolákban, Miskolcon még csak most ismerkednek vele.

 Az úgynevezett vonalkódos kártyás rendszerről van szó, ami a pedagógusok szerint praktikus, több okból is. Először is, a kártyát nem lehet hamisítani, mint az az ebédjegyekkel olykor előfordult, mondta lapunknak Pogonyi-Simon Edit, a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és szakképző iskola igazgatója. Ha ugyanis egy nap 10-15 diák úgy ebédel, hogy nem fizetett érte, az már gondot jelent a konyha számára.

Látják a monitoron

A kártyás megoldás azért is jobb, tette hozzá az igazgató, mert nem kell egy felnőttnek a jegyeket szednie. A diákok beteszik a leolvasóba a kártyát, a konyhában felszerelt monitoron pedig látják a konyhások, hogy étkezhet-e a tanuló vagy sem. Ez a rendszer arra is jó, hogy a szülők időben fizessenek, bár ez inkább az általános iskolában jelentett korábban gondot, tette hozzá az igazgató.
Az általános iskolában (ami tulajdonképpen 3 összevont intézményt jelent) Hok Csaba igazgatótól megtudtuk, a felső tagozatos diákok körében vezették be a kártyás rendszert, melyet a gyerekek és a szülők is hamar elfogadtak. Előfordult ugyan, hogy egy-egy diák otthon felejtette vagy elhagyta a kártyáját, de nem maradt éhen, hiszen az elektronikus rendszerben szerepelt, hogy befizette az ebédjét. Megjegyezte: a fizetési morál is javult tavaly óta.
Tiszaújvárosban ugyanis már az előző tanévben kipróbálták a kártyás rendszert kísérleti jelleggel a középiskolában, és az általános iskola egyik telephelyén. Ezt Adorján Károly, a Városi Intézményellátó Szervezet igazgatója monda lapunknak. A szervezet feladata többek között a városi intézmények étkezésének megszervezése. Megtudtuk: elsődleges céljuk az volt, hogy minden diák fizesse be a térítési díjat, hiszen nagyon nagy volt a hátralék, amit utólag behajtani körülményes és sokszor eredménytelen volt.

Kedvező tapasztalatok

Jelenleg 1200 diák és felnőtt étkezik a kártyás rendszerben, a tapasztalatok pedig kedvezőek. A rendszer kiépítése iskolánként közel 300 ezer forintba került, a forrást a város önkormányzata biztosította. A tervek között szerepel, hogy az alsósokat is bevonják a kártyás étkezésbe.
Miskolcon néhány középiskolában működik már kártyás étkeztetés, a Fazekas Utcai Általános Iskola most tervezgeti a bevezetését. Cseke Gábor igazgatótól megtudtuk, ők elsősorban gazdasági megfontolásból döntenének mellette. Ugyanis az ebédjegyekért is fizetniük kell, és ez a költség az iskola számláját terheli. A kártyás rendszer pedig egy év alatt behozná az árát.

Nem drágább

További részleteket Pásthi Dánieltől, a Szemere Bertalan szakközépiskola rendszergazdájától tudtunk meg, aki egyben a kártyás étkezési rendszer programírója is. Mint mondta, ez a rendszer sokkal olcsóbb, mint a csipkártyás. Egy iskolának 250 ezer forintjába kerül a programokkal együtt, mivel nyilvántartási és számlázási program is kapcsolódik hozzá. És mivel az ebédjegyek havi 35 ezer forint kiadást jelentenek az iskolák számára, még egy év sem kell, hogy „hasznot termeljen”. A Szemerében már 3 éve működik a kártyás étkeztetés, de van az Avasi Gimnáziumban és a Petőfi Kollégiumban is.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s