“Kártyás” tolvajt keres a rendőrség

Három ellopott bankkártya ügyében nyomoz a rendőrség; az egyikkel pénzt is próbált felvenni egy ismeretlen férfi.

Juhászné Kiss Katalin százados, a debreceni rendőrkapitányság szóvivőjének
közlése szerint, a lopás augusztus 19-én délben történt a debreceni Klinikán,
ahol egy dolgozó nyitott öltözőszekrényéből eltűnt pénztárcája. A bukszában
3 bankkártya és valamennyi készpénz volt. A bajt tetézte, hogy az egyik kártya
mellett ott volt annak PIN-kódja is, így a tettes azonnal egy Piac utcai automata
felé vette az irányt.

INFOLINE
Bejelentéseiket a debreceni rendőrkapitányság bűnügyi osztályán tegyék
meg: személyesen a Budai Ézsaiás utca 4. szám E épület I/30-as irodájában, telefonon
az (52) 516-400/2-90-es. sz. melléken.

A férfi 5 ezer forintot emelt le és ugyan próbálkozott újra, ám a sértett
számláján nem volt fedezet
– tájékoztatott a százados Hozzátette: nem győzik
elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy a PIN-kódot ne a bankkártyával együtt
tároljuk, hiszen azzal legfőképp a tolvaj dolgát könnyítjük meg.

Ra.L.








hirdet�s