Kártérítést fizet egy holland katolikus rend a szexuális visszaélések áldozatainak

Beleegyezett a hollandiai Don Bosco Szalézi Rend, hogy kártérítést fizet azoknak, akik 1950 és 1971 között papok szexuális visszaéléseinek áldozatai voltak a rend Don Rua nevű kolostorának iskolájában – közölték kedden a rend és az áldozatok képviselői. A bejelentés szerint több tucatra tehető az egykori áldozatok száma.

Tavaly tavasszal tette közzé az egyik holland lap egy korábbi diák állítását, amely szerint papok molesztálták, amíg a Don Rua nevű kolostor iskolájában tanult, a kelet-hollandiai Heerenberg városában. Ezután indított vizsgálatot a holland katolikus egyház. 2010 márciusa és decembere között kétezer jelentés érkezett hozzá az egykori visszaélésekről.

Herman Spronck rendfőnök tavaly azt mondta:”a legfontosabbak az áldozatok, akiknek joguk van tudni, mik történtek az intézményben”. A kolostorban 1958 és 1971 között 12 és 18 év közötti gyerekek tanultak változó létszámban. Volt olyan esztendő, amikor 50 tanulójuk volt, de volt olyan is, amikor 140 gyereket oktattak. A Szalézi Rendet 1859-ben alapította egy olasz pap, John Bosco azzal a céllal, hogy segítse a szegény, hátrányos helyzetű gyerekeket. A rendnek 16 ezer tagja van világszerte.

A keddi bejelentés szerint a megegyezés értelmében pénzügyi és érzelmi kártérítésben, illetve nyilvános bocsánatkérésben részesülnek az áldozatok. A közlemény szerint eddig 26-an kerültek rá a listára azok közül, akiket gyerekként szexuálisan kihasználtak katolikus papok. A kártérítés összegét a jövő héten jelentik be.
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s