Kartellezők ítélet előtt – Világgazdaság

Már ezen a héten jogerős ítélet születhet az autópályakartell ügyben – értesült a Világgazdaság. A Gazdasági Versenyhivatal 3 évvel ezelőtt öt út- és hídépítő céget marasztalt el, mert a GVH szerint azok előre megegyeztek abban, hogy melyikük, melyik autópálya-szakasz építését szerzi majd meg. A cégeket korábban több mint hétmilliárd forintra bírságolta a versenytanács. Ezt az elsőfokú bírósági ítélet után – amely helybenhagyta a versenytanács határozatát – a vállalkozások be is fizették.

A Fővárosi Ítélőtábla döntésétől függően eldőlhet az is, hogy a megkárosított állami cégek indíthatnak-e kártérítési eljárást a kartellezőkkel szemben, akik számítások szerint legalább 28 milliárd forint veszteséget okoztak az államnak.

Magyarországon az elmúlt négy évben legalább 64 milliárd forint kárt okoztak a kartellezők, ám a veszteség akár a 140 milliárd forintot is meghaladhatja. Európában egyébként nem lépnek fel olyan erőteljesen a versenyjogot sértők ellen, mint az Egyesült Államokban, ahol a kartellezés közönséges lopásnak számít – írja a Világgazdaság.








hirdet�s