Kárpótlást jelent a DVTK bennmaradása

Akt.:
Emlékezetes gólt szerzett Makrai Gábor
Emlékezetes gólt szerzett Makrai Gábor - © Fotó: Szabó Krisztián/dvtk.eu
Miskolc – A bennmaradós gólt szerzett Makrai Gábor, számára nem ért véget az idény.

Szombaton, Diósgyőrben, a 87. percben olyan történt, amire évek múlva is több ezren szívesen emlékeznek vissza a DVTK szurkolói közül. Ekkor született az a gól, az a remek találat, ami alapot teremtett arra, illetve végső soron azt eredményezte, hogy a piros-fehérek meghosszabbítják élvonalbeli tagságukat. A 2–1-es végeredményt kialakító cselekménysornak két olyan főszereplője volt, akik az elmúlt időszakban – talán egy picit méltatlanul is, de – kevés lehetőséget kaptak, annak ellenére, hogy ha valakinek, nekik biztosan többet jelent a DVTK, a leírt négy betűnél, egy kifizetőhelynél.

Indítás, precizitás

Ugyanis a kitűnő gólpassz elkövetője az a saját nevelésű Eperjesi Gábor volt, aki a legutóbbi négy bajnokin egy perc játékidőt sem kapott, és ha nincs Nagy T. eltiltása, valószínűleg nem kerül csapatba jobb oldali védőként. És ki tudja mennyi perc jutott volna Makrai Gábornak, aki eddig a meccsig összesen három bajnokin volt végig a pályán ebben az évadban, ha nem lett volna égető szükség valakire, aki esélyt adhat a sors megváltoztatására. Ők ketten pedig összehozták. Eperjesi a csodás indítással, Makrai pedig a mérnöki munkát idéző precizitással kialakított lövőhelyzettel, a gólvonal mögé küldött labdával.

Nem érdemel mást

Két nappal a DVTK drukkerekbe beleégett események után azt kérdeztük a gólszerzőtől, hogy mi maradt, marad meg benne erről a napról.

– Hogy sikerült elérni azt, amit szerettünk volna – jelentette ki Makrai Gábor. – Úgy készültünk erre a mérkőzésre, hogy nincs más lehetőségünk, nyernünk kell, mert ez egy döntő, és tulajdonképpen az is volt, a DVTK sorsáról, a következő évadról döntött. A tét miatt feszültebb volt a hangulat az öltözőben, de bíztunk magunkban, és egy kicsit másokban is, hiszen már nem csak a mi kezünkben volt a sorsunk, és szombaton minden összejött. Két nappal az utolsó mérkőzés után nem az jut az eszembe, hogy ez egy sikeres szezon volt, hanem az, hogy a következőnek jobbnak kell lennie, és a nem kiesés ellen kell harcolni.

Örülünk, hogy helyünkön maradtunk, egy ilyen klub, egy ilyen csapat, egy ilyen szurkolótábor nem is érdemel mást, az NB I-nek szüksége van a DVTK-ra, és nekünk is az élvonalra.

Arra a kérdésre, hogy a meccs előtt mennyit érzett abból, hogy kap-e bizalmat a zárómeccsen, így felelt a DVTK csatára:

– A közvetlen felkészülést a mérkőzésre igazából szerdán kezdtük el, és csütörtökön az edzés után beszélgetésre hívott a vezetőedzőnk, és akkor azt mondta, hogy számít rám, és hogy a bal oldalon fogok lehetőséget kapni. Ezek után bizakodó voltam, és őszintén mondom, hogy meglepetésként ért, hogy szombaton, a kezdőcsapat kihirdetésekor nem hangzott el a nevem. Csak a kispadra kerültem, de úgy voltam ezzel, hogy nem számít, csak maradjon bent a csapat, és ha esetleg úgy áll a helyzet, hogy mégis csatár kell a pályára, nekem is juthat egy kis idő, és majd akkor igyekszem megtenni, amit lehet.

Aztán amikor megszereztük a vezetést, nem tűnt úgy, hogy ezen a szombaton még jut nekem szerep ebben a csodálatos stadionban, tízezer ember előtt, de nem bántam, mert győzelemre álltunk.

Aztán a Videoton egyenlítése után változott a helyzet, és a hajrában beállhattam.

Visszanézte

Felvetettük Makrai Gábornak, hogy a 87. percben szerzett gólját nagyon sokan megnézték a neten, és kíváncsiak voltunk arra, hogy ő is megtette-e ezt, illetve hogy utóbb milyennek látja a találatát.

– Visszanéztem én is, belülről más volt minden, kívülről látva azt mondom, hogy nem ez volt a legcsúnyább gól, azok közül, amit eddig szereztem, és hogy Eperjesi Gabi indítása is kellett hozzá, és persze az egész csapat teljesítménye – felelte a DVTK labdarúgója, aki arra a megjegyzésre, hogy a gólja után mintha elfelejtett volna ünnepelni, így válaszolt: – Támadójátékosként az a dolgom, hogy veszélyeztessem, bevegyem az ellenfél kapuját. Örülök, hogy ez sikerült, és valóban egy pillanatra megálltam, de a csapattársak hamar utolértek, és ott találtam magam a fanatikusok előtt.

Mivel a megyében, Dédestapolcsányban nőttem fel, tudom mit jelent a DVTK, a foci itt az embereknek.

Ezért is tartom duplán fontosnak, hogy nyerni tudtunk, az pedig külön öröm, hogy az én gólommal sikerült elérni azt, hogy ennyi embert boldoggá tettünk. Nagyon sok olyan történt velem az évad során, amire a bennmaradás kárpótlást jelent.

Az U21-es válogatottal

A fentieket Telkiből nyilatkozta lapunknak Makrai Gábor, aki számára nem ért véget az idény, hiszen az U21-es magyar válogatott tagjaként pénteken Bakuban lesz fellépése az Azerbajdzsán elleni felkészülési meccsen. Ezzel kapcsolatban megjegyeztük a támadónak, hogy most biztosan nem járhat úgy, mint tavaly októberben az olaszok elleni meccsel összefüggésben, amire így felelt:

– Most nincs bajnokság, nem lehet honnan kihagyni. Nekem akkor is fontos volt a válogatottban a szereplés, és most is az, amikor más számára véget ért az idény. De nem érdemes ezzel foglalkozni, tény, hogy volt konfliktusom az edzővel, viszont ez már a múlt. Bakuból szombaton a csapattól külön jövök haza, mert a csapattársam, Tamás Márk esküvőjére vagyok hivatalos, után pedig lesz egy pár napom pihenni – jelentette ki Makrai Gábor, aki arra a kérdésre, hogy a közeljövőtől a 2018/19-es évadtól mit vár, mit szeretne elérni, így válaszolt: – Egy jó szezont szeretnék. Nem játékperceket, mert az reményeim szerint ki tudom harcolni magamnak, hanem inkább azt, hogy gólokban bővelkedjen.

Egy olyan évad lenne jó, amelynek során a Diósgyőr sikeresen szerepel, és az évad végén azt tudják mondják a drukkerek, hogy igen, ebben a fiúban van valami.

– Berecz Csaba –


 


OTP Bank Liga, 33. forduló:

A végeredmény:

1. Videoton FC 33 20 8 5 65-28 68 pont – Bajnokok Ligája-selejtező
2. Ferencvárosi TC 33 18 12 3 69-31 66 – Európa Liga-selejtező
3. Újpest FC 33 12 13 8 41-38 49 – Európa Liga-selejtező
4. Budapest Honvéd 33 13 8 12 50-53 47 – Európa Liga-selejtező
5. Debreceni VSC 33 12 8 13 53-47 44
6. Puskás Akadémia 33 11 10 12 41-46 43
7. Paksi FC 33 11 9 13 43-48 42
8. Swietelsky Haladás 33 11 5 17 35-50 38
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 9 10 14 35-52 37
10. Diósgyőri VTK 33 10 6 17 44-53 36
11. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 33 8 12 13 39-46 36 – kiesett
12. Vasas FC 33 9 7 17 38-61 34 – kiesett

Pontazonosság esetén a több győzelem rangsorolt.


img_8133
Miskolc - A DVTK megverte a tartalékos Videotont az NB I szombati 33., záró fordulójában. Akár százötven forintért is meccsjegyet vehetett valaki az összecsapásra, köszönhetően annak, hogy a klub vezetése úgy döntött: kilencven százalékot elengednek az egyébként igencsak borsos jegyárakból (bár a...

DVTK vs. Videoton
Miskolc - Az utolsó szalmaszálba próbált belekapaszkodni a DVTK az NB I zárófordulójában és egy örökre emlékezetes estén végül sikerült kiharcolniuk a bennmaradást az első osztályban a piros-fehéreknek a már bajnok fehérváriak ellen. Nézze meg Ön is a Diósgyőri VTK vs. Videoton FC mérkőzés felvétele...

Négy személyt állítottak elő a DVTK - Videoton mérkőzés kapcsán a rendőrök - illusztráció
Miskolc - A szombat esti DVTK – Videoton FC NB-I-es labdarúgó mérkőzésről négy személyt előállítottak elő a rendőrök a Miskolci Rendőrkapitányságra. Miskolcon, 2018. június 2-án 19 órától került megrendezésre a DVTK – Videoton FC (2-1) NB-I-es labdarúgó mérkőzés. A rendőrség a mérkőzés időtart...

Fotó: Vajda János
Miskolc - „Büszke vagyok a játékosokra, hiszen kemény munkát végeztek” – nyilatkozta Fernando Miguel Fernandez Escribano, a DVTK vezetőedzője a Videoton FC elleni 2-1-es hazai győzelemmel zárult találkozó után. Fernando Miguel Fernandez Escribano: – Szeretnék gratulálni a jelenlévőknek is, mert ...

Fotó: Vajda János
Miskolc - Megőrizte élvonalbeli tagságát a Diósgyőr, mert otthon nyert a bajnok Videoton ellen, és a többi pályán is kedvezően alakultak számára az eredmények a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó fordulójában. A Diósgyőrnek csak a győzelem ért bennmaradást, ellenkező esetben nyolc év után búcsúzott v...

Balmazújváros vs. FTC
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 33. (utolsó) fordulójában eldőlt, hogy a Vasas FC és az újonc Balmazújváros esik ki, az Újpest FC megszerezte a bronzérmet, a Budapest Honvéd pedig a negyedik helyet, így a kispestiek is indulhatnak az Európa Li...

Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 33. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Videoton FC csapatát fogadta hazai pályán szombaton 19 órától Miskolcon. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on! Labdarúgó OTP Bank Liga NB I, 33. forduló Diósgyőri VTK vs...