Karbantartás miatt lassítják a villamost

Még így is rövidebb a menetidő a korábbinál
Még így is rövidebb a menetidő a korábbinál
Miskolc – Olvasóink hívták fel a figyelmünket arra, hogy több helyen táblák lassítják a villamost.

Így például a Bajcsi-Zsilinszky és a Baross Gábor utcákon, ahol több sebességkorlátozó táblát is kihelyeztek a két villamossín közé, így bírva lassításra a villamost. Érdeklődésünkre, hogy mi az oka a sebesség korlátozásának, Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. Kommunikációs vezetője elmondta: karbantartási munkálatokat végeznek egyes pályaszakaszokon és a munkavégzés fázisainak megfelelően szükséges a sebességkorlátozás.

Csak ha meleg lesz

A befejező pályafenntartási munkálatokat csak később, a melegebb idő beálltával tudják elvégezni, mindez az üzemszerű működést nem befolyásolja.

Mint ahogy a menetidőt sem, hiszen 16 kereszteződésben működik a villamost előnyben részesítő rendszer, vagyis a jármű megkapja a zöld jelzést, így megállás nélkül haladhat tovább, ezzel pedig a korábbihoz képest rövidebb a menetidő – tette hozzá Pásztor Imre.

ÉM-HI








hirdetés